Vidorka

Előszó

Részlet a könyvből:

Tulajdonképpen Nellinek hívták, Tolnay Nellikének, de mindenki csak Vidorkának nevezte.
Mert mindig jókedvű volt, mindig vidám, mindig mosolygott az arca, a szeme; nem látta még sirni senki.
Apja nevezte el Vidorkának.
- Kis napsugaram, - szokta mondogatni neki, - csak mindig vidáman! Úgy segit meg az Isten!
Ő is mindig jókedvű volt.
Ha nehéz gond nyomta is a vállát, azt nem vette észre rajta otthon senki.
Mikor hazajött, s belépett a szobába, már mosolygott és ha valami kellemetlenség, bosszúság érte, igyekezett egy-egy tréfával elütni.
Szigorú, határozott, szilárd és egyenes jellemű ember volt Tolnay Károly, de áldott jókedélyü s szerette magának is, másoknak is derültté, kellemessé tenni az életet.
- Ugyan, ugyan, - tréfálkozott a feleségével, mikor az szomorúan és csüggedten nézett maga elé, - hát használ-e az valamit, ha te buslakodol? Ha nagy is a szárazság, könnyeiddel nem öntözöd meg a vetést, édes fiam, csak az én szivemet szomoritod. Csak vidáman előre, majd megsegít a jó Isten! Ha rossz volt az idén a termés, annál jobb lesz majd jövőre...
És megcsókolta feleségét, a jó Emma asszonyt, s addig vigasztalta és tréfálkozott vele, mig Emma asszony mosolyogni kezdett és reménység szállt a szivébe, hogy csakugyan nemsokára jobbra fordul majd a sorsuk.
Hát ideje is lett volna, hogy már jobbra forduljon. Vissza