Előszó
A megérkezés.
Juniusi reggel volt. Andreasz Konstantinápoly napsütötte utcáit járta, ezernyi tarka rongyszinfoltjai között.
Megérkezése óta egyik meglepetés a másik után érte. Athénhoz szokott...
Tovább
Előszó
A megérkezés.
Juniusi reggel volt. Andreasz Konstantinápoly napsütötte utcáit járta, ezernyi tarka rongyszinfoltjai között.
Megérkezése óta egyik meglepetés a másik után érte. Athénhoz szokott szemét megzavarta az uj Bizánc tobzódása. Minden utcasarkon a régi házak ujabb tömkelege nyilt előtte. Ezek közt az okkervagy cinóberszinü faházak között hol itt emelkedett ki egy-egy márványpalota festett homlokzata, hol ott egy-egy templomkupola, agát-, topáz- vagy lazurkökeresztjével. Az első pillanatban szemébe ötlött, hogy itt a Keleten a szépséget nem a vonalakban keresik, hanem a szinekben, nem a finom választékosságban, hanem a káprázatos pompában.
Kora reggel érkezett hajón. A Propontiszon már messziről olyannak látta a várost, mint egy óriási, tarka, mérges virágot.
De amint most a félsziget fordulójánál elébük tárult a Boszporusz bejárata, a fiatalember nem küzdhette le csodálatát. Ott volt előtte a császári palota hatalmas épülettömege: kápolnák, paloták, kaszárnyák, lépcsők, terraszok szines márványa a magas falak gyűrűjén belül. És közöttük citromfák, cédrusok és oleánderok viruló csokrai lehelték illatukat a tenger felé. Az ifjú görög kegyelmet kért.
Káprázó szeme előtt táncoltak a levegőben a vörös, rózsaszin, zöld, kék, sárga, mályvaszín kupolák, oszlopcsarnokok, mindenféle tornyok százai.
Vissza