Hotel Sanghai I-II.

Előszó

A város, amelyről ez a regény szól, nincs többé. Arculata megváltozott, mint azelőtt is gyakran. Utcáin számtalan harcot vívtak, de soha oly kegyetlenül mint 1937 nyarától az év őszéig. Nyolcvannyolc napig tartott a város ostroma, lövetése és bombázása. Százezrek hulltak el s az égett emberi hús szaga még sokáig terjengett sűrű felhőkben a város felett.
A levegőből záporozó első bombák egyike a Hotel Sanghai-ba csapott, az új, nagy épületbe, amelyeket négy évvel előbb, közvetlenül az 1932-es harcok után építettek; a szálló oszlopsoraival, tizennyolc emeletével és híres tetőkertjével a Nanking Road-on állt, félúton a szövetségi palota és az angol lóversenytér között.
A bomba tetemes kárt okozott. Az ablakok üvege ízzé-porrá zúzódott, a homlokzaton tátongó nyílás több szoba belsejébe szabad bepillantást engedett. A japánok azt állították, hogy a bombát kínai repülők dobták, a kínaiak viszont azt mondták, hogy az épületet japáni bomba találta. A külföldi laptudósítók azt a nézetet vallották, hogy a bombát a Hoang-pu folyó fölnyomuló japáni hadihajóknak szánták, de a kínai repülő rosszul célzott. Tiltakozások és bocsánatkérések hangzottak el, mert noha a kínai városrészeket időről-időre rommá lőtték, mégis mi sem volt természetesebb, minthogy a nemzetközi telep a város szívében szent és sérthetetlen maradt. Azok, akik már régebben élnek keleten és az ottani hadviselés finomságaival tisztában vannak, meggyőződéssel vallják, hogy a kínaiak a telep bombázásával értésére akarták adni a japánoknak, hogy nem nyugszanak bele az 1932-es események megismétlődésébe. Akkor ugyanis a japáni tengerészek, hivatkozva Japán részességére a nemzetközi telepben, megszállták a belső utcákat és harci támpontnak használták az engedményes nemzetközi telepet. Vissza