Viaskodás az angyallal

Előszó

Nem tudom, más hogy van vele - én nem szeretem a zsákbamacskát. És mert másnak sem kívánom, amit én nem akarnék, előre figyelmeztetem az olvasót, aki kellemes révületbe szeretné zsongítani magát, vagy aki iskolai ünnepélyre alkalmas verset keres: ki se nyissa ezt a verseskötetet. De azokat a fiatalokat - és idősebbeket -, akik e holdrepüléses, fegyverfitogtatós, falusi kultúrforradalmas korban önmagukat keresik, nyugodtabb lelkiismerettel biztathatom: ne sajnálják Vásárhelyi Géza első könyvétől, a világ elé először tárt költeményeitől a félórákat és órákat, ne legyenek restek visszalapozni, az egész és a részletek megértését keresve.
Mert nem lesz könnyű olvasmány ez a szabad asszociációs líra azoknak sem, akik már belekóstoltak a Vásárhelyi Géza előtt járó Forrás-szerzők költészetébe. Hiszen nemcsak Apollinaire és Eliot jó iskola a költőnek és e kötet olvasójának, hanem közelebbi kortársunk, az ismeretlenül sokat szidott beat-irodalom; hogy Vásárhelyi Géza mennyit merített belőle, nem tudhatjuk - de nem is szükséges feltételeznünk a közvetlen hatást, hiszen az ilyesmi, az "életérzés" a levegőben van, úgy terjed, mint az ózon és a miazmák. Szerzőnk alkatilag is jó alanynak bizonyul e XX. század közepi „levegő" befogadására; az életérzés, amelyet magából ki- és továbbsugároz, nem tűnik idegen póznak, kölcsönruhának: a versek alaphelyzete nagyon is konkrét, a vidéken élő, de lehetőségeinél többre vágyó, az álmos - barátok nélküli - délutánokkal megbékélni nem tudó ifjú értelmiségi szól bennük. Vissza