Gyakorlatias ismeretek a varroa atka elleni védekezésről

Előszó

Részlet a könyvből:
Magyarországon a varroa atkával 1978-ban a román határ mentén élő méhészek találkoztak először. Nem ért váratlanul bennünket, mert előjelzések voltak ugyan már, de elég szűkmarkúan adtak tájékoztatást arról, ami a termelőt legjobban érdekelte volna; az atka biológiájáról, a hatásosabb gyérítések módszeréről. Lényegében a külföldi ajánlatokra lehetett építeni, amit szó szerint próbáltunk értelmezni, mert attól többet, jobbat senki sem tudott. Viszont számos információ ellentmondásosnak tűnt, ezért a tapasztalatok alapján a bizalom egyre fogyott. Ebből táplálkozott a méhészek aggodalma is. A nyakukba szakadt parazitával szemben szükség volt arra, hogy minél hamarabb ismerjék meg a termelők a varroa biológiáját, s abból legalább annyit tudjanak, amennyire feltétlenül szükségük lehet.
Módszert kellett ajánlani, olyat, ami a laboratóriumi eljárásoktól független, megbízható és gyakorlatias. Jobb híján a mézfedelező villa használatát javasoltam. Másik fontos tennivaló volt a helyszíni tapasztalatcsere, amelyet 1979. augusztus 6-án rendeztünk először abból a célból, hogy rögzítsük a termelőkben a látottakat, s a tapasztalatok széles körű terjesztésével legyen minél közismertebb a védekezés.
A Hajdú-Bihar megyei méhészek próbálkozásait nem kísérte tudományos kutató munka, bár az atka témája nagyon is időszerű lett volna még a kezdet kezdetén. A szükség vitt arra, hogy a varroával többet foglalkozzak, mint amennyi rám volt bízva. Másrészt a lehetőségek is megvoltak a helybeli megfigyelésekhez. 1979 nyarától a tőlem telhető szerény körülmények között igyekeztem a legtöbbet megtudni az atkáról, s a méhészeket, a Hajdúsági Méhészet című tájékoztatóban sorozatban írt szakcikkekkel folyamatosan informáltam. Vissza