Veszprém multja és jelene

Előszó

»A Dunántúlnak nemzetünk kiművelése körül mindig vezérszerep jutott, mire földtani fekvése is kiválólag képesítette» mondja Békefi - a «Balaton tud. tanulmányozásának, Eredményei« cimű nagybecsű munkájában, 3. l. - és hozzá áll Pauler, - A «Magyar Nemzet Története«, I, 8. l. -:»... a Dunántúl cultura és népesség tekintetében gyöngye volt ama tartományoknak, melyeket a bejövő magyarok a Kárpátoktól délre találtak...»
E két, egyképen tekintélyes tollból eredt kijelentést bővebben fejtegetni vagy bizonyítani akarni felesleges, hanem igenis: mindkettő, úgyszólván, kényszerítő alkalmul szolgál a figyelmes olvasónak arra, hogy végig jártatván szemeit a történelmen, gyakran csodálattal, nem ritkán fajdalommal szemlélje Magyarország e kiváló részének váltakozó sorsában számos történelmi drámáknak, de érdekes culturai mozgalmak és küzdelmeknek is visszfényét, nyomait és hatásait, melyek az évezredek folyamában Európát mozgásba hozták, gyakran megrázkódtatták, de nem mindig előbbre vitték.
Mindebből a Dunántúlnak bőven kijutott.
Nem lehet feladatom e helyt praehistoricus, eléggé élénk életének nyomait fürkészni, sem azt az izzó forrongást ecsetelni, melynek közepette a római korszak előtt az egymásba ütköző vad néptörzsek áztatták a Dunántúl földjét saját és a gyenge szláv őslakók vérével; mert csak a római foglalással kezdődnek itt cultura és állami rend, - melyek szépek voltak, néha fényesek, de mulandók, mint minden emberi alkotás. Vissza