Veszprém megye régészeti topográfiája - A devecseri és sümegi járás

Előszó

A Magyarország Régészeti Topográfiája jelen harmadik kötete a Veszprém megye devecseri és volt sümegi járásának területére eső régészeti lelőhelyeket dolgozza fel. A sorozat egysége követelte meg, hogy az 1956., illetőleg az 1966. évi közigazgatási területbeosztás alapján dolgozzunk. A területünkre eső 69 közigazgatási egység határai az 1966. évi állapotnak felelnek meg. Néhány esetben a későbbi határmódosításokat is figyelembe vettük, különösen a járáshatár mentén fekvő községeknél.
A régészeti lelőhelyeket az őskortól a XVII. század végéig tárgyalja kötetünk. A korábban ismert lelőhelyek számát megsokszorozta a módszeres terepbejárás, amelyet döntő többségben a szerzők végeztek. Külön ki kell emelnünk azonban a keszthelyi Balatoni Múzeum két munkatársának, Horváth Lászlónak és Füzes F. Miklós archeobotanikusnak áldozatkész segítségét. A terepbejárásokról készített jegyzőkönyvek, munkatérképek és fényképek az MTA Régészeti Intézet Adattárába kerültek. A gyűjtött régészeti leletanyag a keszthelyi Balatoni Múzeumba és a veszprémi Bakonyi Múzeumba jutott.
Kötetünk módszertanilag eltér a korábbiaktól egyrészt azáltal, hogy a leletanyag leírására, jellemzésére nagyobb gondot fordítottunk, másrészt pedig megnöveltük a képekben is bemutatott régészeti leletek számát. A rajzos táblákat szöveg közben helyeztük el, a fényképes táblák a kötet végére kerültek. A rajzokat Árpás Károly grafikusművész, a külső fényképfelvételeket Bakay Kornél, a tárgyfotókat Sugár Lajos készítette. A térképek kidolgozását Nagy Ernő és Merényiné Pazár Judit végezte. A többszínnyomásos összesítő térképek ezúttal is a Kartográfiai Vállalat termékei.
Korszakbeosztások, kultúrák, régészeti szakkifejezések tekintetében a megkezdett úton haladtunk tovább. Mindössze néhány dologra szeretnénk külön is felhívni a figyelmet.
Feltűnő az újkőkori vonaldíszes kerámia hiánya a sümegi járás déli-délkeleti felében, a lengyeli kultúrának pedig gyér előfordulása az egész területen. Kiemelkedően nagy viszont a rézkori balatoni csoport telepeinek a száma. Megjegyzést érdemel az is, hogy bár a korabronzkori leletanyag igen ritka területünkön, itt van a Dunántúl eddig ismert egyetlen korabronzkori erődített hegytetői telepe. A dunántúli mészbetétes díszű kerámia kultúrájának nyomait csak a devecseri járás legészakibb részén találtuk meg. A két járás egész területén rendkívül sűrűn helyezkednek el a bronzkorvégi-koravaskori települések, amelyekhez több helyütt halomsírok is tartoznak. A koravaskori lovasnép emlékanyaga alapján kétségtelennek látszik, hogy egyik központjuk a Somlóhegy környékén lehetett. Figyelemre méltó, hogy a dunántúli szkíta leletcsoport fontos darabjai is területünkön kerültek elő.
A római kori települések esetében a kőépítkezés nélküli falusi telepek nagy számát szeretnénk hangsúlyozni. A későrómai települések száma - a felszíni anyag alapján - észrevehetően kisebb a vártnál.
Rendkívül kevés V-X. századi anyagot sikerült felkutatni területünkön, amire azért utalunk külön is, mert a történeti értékelés kapcsán félreértésre adhat okot. A népvándorláskori emlékek intenzív kutatása tehát különösen indokolt lenne vidékünkön.
A keszthelyi és tapolcai járáshoz hasonlóan ezen a tájon sem találtuk jelentősebb nyomát a honfoglaló magyarságnak.
Az Árpád-kori településtörténettel kapcsolatban meg kell említenünk, hogy a nagyszámú telepnyom ellenére cserépbográcsot csak a devecseri járás északi szélén találtunk.
Az írott források adatainak összegyűjtésében nagy segítségünkre volt Holub József kitűnő adatanyaga, amelyet Györffy György több ízben kiegészített. A törökkori statisztikai adatokat Pákay Zsolt munkájának felhasználásával állítottuk össze. Meg kell még említenünk Molnár István tüskevári esperes-kanonok segítségét is.
A kötet anyaggyűjtését 1968. május 1-én zártuk le.
Budapest, 1968. szeptember 1. A szerkesztő Vissza