Estély az Izabellán

Fülszöveg

Mostanában többször eszembe jutott az öregedő buszsofőr, aki nehéz kocsijával üldözni kezdett egy kerékpárost a Szigeten. Pedig már jó néhány éve olvastam erről. Akkoriban írtak róla az újságok. A fiatalember valamivel megvadította a sofőrt, és a szerencsétlen mindenáron el akarta tiporni a fiút. Az írói memóriának furcsa időritmusa van. Megesik, hogy évek múltán előhív a félhomályból egy arcot, egy mondatot, egy semmibe kapaszkodó kezet. Furcsa asszociációs kényszer. Vagy témahiány? Vagy összehangolódás a régi élménnyel? Mondom, évek múltán kezdtem foglalkozni a dologgal, hirtelen tudni akartam, miért volt az egész..." "Az írói memória furcsa időritmusa" így vagy ehhez hasonlóan egy csodálatosan gazdag, embert próbálóan kemény, szívszorítóan humánus, örökre emlékezetünkbe költöző figurákkal benépesített világot varázsol elénk. Hol a szülők és inasévek szigorú emlékei, hol a lágerek megrendítő, embert alázó élményei bukkannak fel, hol pedig hétköznapjaink, mai világunk számtalan kis és nagyobb konfliktusa, küzdelme. Az Estély az Izabellán című gyűjtemény kiegészíti és élesebbre rajzolja azt a képet, amely Vészi Endre novellisztikájának kialakulására és mai színvonalára jellemző. Ez a könyv az életműsorozat első köteteként közreadott Angi Vera és a többiek ikerpárja. Keletkezési ideje az előzővel szinte azonos: 1957-1976. Vészi novelláinak hőse - közvetve vagy közvetlenül - szinte mindig a kisember. Az alulmaradó, a megalázható, a másoknak kiszolgáltatott, Ha ilyen alakra vagy emlékre bukkan, azonnal mozdul benne az emberi-írói ösztön: "hirtelen tudni akartam, miért volt az egész" Vissza