Vészcsengő

Fülszöveg

1927-ben születtem, vagyis a legjobbkor ahhoz, hogy eszmélő öntudattal lehessek tanú, vádlott, áldozat és bíró olyan világban, ahol a legmélyebb emberség és az atavisztikus barbárság lidércálomnak tűnő kataklizmában csapott össze.
Rövid ideig voltam gyermek a szó konvencionális értelmében, de sohasem szűntem meg izgatott kíváncsisággal rácsodálkozni a világra. Tizennégy éves koromban anakronikus faji törvények alapján kitessékeltek a gimnáziumból, de időközben szerzett barátaim, Vergilius s egy Aeneas nevű trójai herceg továbbra is velem, a borongó villanyszerelőinassal hajókáztak esténként a Földközi-tenger szigetei között.
Megjártam a náci haláltáborokat, és ottvesztettem mindenkit, aki addig számomra az emberiséget jelentette. De megértettem, hogy az emberi érték pusztítása bűn, s elálltam a magam elpusztításától, amikor veszteségeim teljes mértékét megismerve, kételkedni kezdtem a lét értelmében.
Azóta voltam: villanyszerelő, majd egy napilap kemény tollú riportere (akkor még sokkal egyszerűbbnek láttam az igazságot, mint most). Tulajdonképpen mindig csendes nyugalomra vágytam, és mindig a legviharosabb érzelmek jutottak osztályrészemül. De sohasem kételkedtem abban, hogy annak idején, a lágerből hazajövet, helyesen döntöttem az élet mellett. Még a tévedéseimet sem tudom őszintén sajnálni, mert azok is hozzájárultak ahhoz, hogy olyan legyek, amilyen vagyok.
Tabák László Vissza