Mire megvirrad

Előszó

Isten áldotta tehetséget, írót avatunk e kötettel. Ma szinte senki sem ismeri Verzár Éva nevét. De jaj, holnap az irodalom is megismeri őt! Varga Domokos György, e kötet gondos szerkesztője küldte e novellákat kiadónknak. Azóta egyik ámulatból a másikba esve olvasom, élem és megélem ezeket az írásokat. Történetről történetre haladva megállapíthatom, hogy e könyv írója még látta a havasokat, itta források vizét, hallotta fenyvesek zúgását. Tudja, mi a tisztaság.
Tamási Áron és Móricz Zsigmond örül, mondhatnám felületesen, ha azt gondolnám, hogy Verzár Eva az ő írásművészetüket folytatja. Majdnem így áll a dolog. Rokonságuk, sőt testvériségük, lélek- és népismeretük azonban mélyebb eredetű. E mai balladák szerzője a magyarságnak még ugyanabból a tiszta forrásából merített: az erdélyi természetből, a székely nép életéből, hétköznapi emberek sorsából. Ebben gyökerezik testvériségük. E mélyre látó, gyakran megrendítő, sokszor elgondolkoztatóan izgalmas, máskor inkább csak megnyugtatóan szép és igaz történetek azért is jók, tiszták és hasznosak, mert segítenek magunkra találni, mérgezettségünktől megtisztulni.
Ez az író arról ír, amiről nem írni bűn. A székelyek, vagyis népünk és nemzetünk szenvedéseiről, örömeiről, igazságkereséseiről, életünk humoros helyzeteiről is. A Hét krajcár születésének századik évfordulóján örülhetünk, hogy újjászületett Móricz Zsigmond szelleme. „Jól rendelték azt az istenek, hogy a szegény ember is tudjon kacagni..." Vissza