Verworn Miksa pszichomonizmusa

Előszó

Az emberi elme és szív egység, harmónia után vágyódik. Nemcsak mindennapi, egyéni magánéletének, hanem általában a létnek s az életnek összes problémáit, kérdéseit egységesen óhajtja szemlélni s megfejteni. Gyönyörködik ugyan a lét különböző fokozatain, a természet szines és változatos játékán, az életjelenségek csodáin, a szellem kápráztató tehetségén és alkotásán, de öntudatra ébredve érzi a metafizikai ösztön vágyát s mindennek egységes okát s célját keresi. Az emberi szellem ősidőktől fogva kereste e vágy kielégítését, szünet nélkül törekedett arra, hogy egyetlen egységes szempontot találjon, mely alá a benső mikrokozmosz és a külső makrokozmosz jelenségeit összefoglalhassa, abból származtassa s oda visszavezesse.
Minden igazi bölcseletnek feladata és célja ilyen egységes világnézetet teremteni, a lét és az élet összes problémáit egy egységes főelvből kiindítani s harmonikusan oda visszavezetni.
Az egységet kereső emberi szellem a megismerés tárgyainak miriádnyi sokféleségét három főegységre, mintegy három jegecesedési központra, de egyúttal három ősproblémára bontotta: "Isten", "Világ" s az "Én" egységesítő központjaira, illetve problémáira. Minden megismerhető vagy csak megsejthető, minden látható vagy láthatatlan e három tárgykör egyikébe sorozható. De e hármas beosztás még mindig nem a végső egység, sőt e három, egymástól lényegesen különböző s egymást kizárni látszó egységesítő központ azt a problémát s kérdést veti fel, nincs-e még egy általánosabb kategória, melybe e három beolvasztható lenne, mely e hármas ellentétet harmóniában oldaná fel. A bölcselet erre azt feleli: nincs. A bölcselet többezer éves fáradhatatlan kutatás és elmélkedés után belátta, hogy e hármas beosztást, egy új negyedik egységben, végső egységben feloszlatnia nem sikerült. De igyekezett e három közül egyiknek vezérszerepet juttatni. Főegységi rangra emelte az egyiket, melynek a másik kettőt alárendelte. Vissza