Versek

Előszó

Részlet a 10. oldalról

Verlaine művészete a szociális öntudat kibontakozása, új nekilendülések korszaka, új átélések kifejezése a teljes-emberben. Bűnben, rendszerben, tisztaságban. Hitben anarkiában, perverzitásban. Az élet sodrába dobja magát hogy mindent halljon e zuhatagból: abszintot, női húst s Istent, - önmagát fosztogatva.
Harminc évig tévelygett mindenfelé babérral, balsorssal, szerencsével. Megáldva a gyermek minden jó és rossz tulajdonságaival: mély érzékenységgel, cinizmussal, gyengédségre, gondoskodásra mindhiába áhítozó szívvel; egy gyermek anyakeresésével az Ismeretlenben, örök nosztalgiával a középkor nagy halottjainak visszaható élete után. A pillanathatások e mesteri kifejezőjét tulajdonképpen két ösztön rángatta: a nemileg korán érett férfié s az abszint mámoráé.
Mások a kor bűneivel-erényeivel csak hívalkodjanak, az igazi költő mindent átélve szörnyűségesen szenved! Azt írta meg, amit egy lírikusnak megírnia szabad: önmagát, börtönben, gúnyban, szerelemben. Minden benyomás százszorosan kapott erőre benne s olyan költészetet teremtett amilyen nem szólt idők óta. Új ritmikát, új zenét, a zene és értelem együttes fogasait, népdalegyszerűségét, bitang raffináltságot és szent egyszerűséget!
Végtelenül primitív, mint ember, de mint költő a differenciáltság prototípusa, őszinte, analizáló, aki azért öl, hogy ölelhessen! Aki a siralom völgyét csak a meghitt lelki órákból ismeri, ennek viselt dolgait lelke dallamához igazítja, új ritmusokat, új szavakat talál ki neki, sirattatja és megörvendezteti! Vissza