Előszó
Az itt összegyüjtött versek javarészét eddig megjelent három verseskönyvem (Modern Dalok, Kató, Versek) anyagából válogattam össze. Mind a három kötet régen elfogyott, évek óta nem kapható. Mindmáig hősiesen visszavertem minden olyan próbálkozást, amely újból való kiadásukat sürgette, mert hiszen ezek a versek jórészt elvesztették fényüket, frissességüket, elavultak és ma már alig többek fakó dokumentumoknál. Én magam is idegenül nézek egyikre-másikra, de nem tagadom meg őket: a maguk idejében, harminc évvel ezelőtt - háromezer évvel ezelőtt! - újat akarásukkal, az érzés és a forma szabadságára és játékosságára való törekvésükkel mégis csak valami föllélekzésféle voltak az akkori elgyöngült líra fojtó levegőjében. Ma már színtelen az a hang, amely akkor forradalmi volt, a sok tiszteletlen, vakmerő vers olyan, mint ha hosszú fehér szakálla volna már. Volt egy kis irodalmi harc is ezek körül a versek körül, és ezen a réven én is belekerültem egyik-másik irodalomtörténeti tankönyvbe, igaz, hogy csak elriasztó példa gyanánt. Ez is valami. (Huszonegy éves voltam, amikor első verseskönyvem megjelent, akkor bélyegeztek először erkölcstelennek és nemzetközinek. Destruktív csak ötven éves koromban lettem, tehát úgy látszik, nem sokat változtam ez alatt a harminc év alatt. A kritika sem.)
Hogy aztán legutolsó könyvem megjelenése óta mégis csak írtam egypár verset, amelynek egyszer-másszor valamivel barátságosabb viszhangja is volt: ez valahogyan megint ráterelte az emberek figyelmét hozzáférhetetlen régi verseimre. És most, harminc év után, végre én is elhatároztam, hogy újra kiadom őket, megtoldva kötetben még meg nem jelent tíz-húsz versemmel. Harminc év lírája feketéllik ezeken a fehér lapokon, amelyeket az olvasó most kezébe kap: és ez a gyűjtemény, ha nem tökéletes is, de mégis elég hű képét adja egy költő fejlődésének, ha ugyan szabad magamat egy kis elbizakodottsággal költőnek koszorúznom. Egy-egy név, egy-egy dátum a versek mellett: nem nagyképűség, csak szerény magyarázat, ahogy ez a cím híjával szűkölködő bevezetés sem akar több lenni mentegetőzésnél, bocsánatkérésnél.
Régibb verseimnek egyik-másik sorát, szavát, rímét megváltoztattam: nem azért, hogy a halhatatlanságért való harcukat megkönnyítsem, - minden író addig halhatatlan, amíg ennek az ellenkezőjét rá sem bizonyítják - azért sem, hogy a rosszból valamivel jobbat csináljak, ma ugyanazt mondják, amit akkor mondtak, lelkében a régi maradt valamennyi. Csak a port töröltem le, meg a pókhálót szedtem le róluk.
Budapest, 1923. november végén.
Heltai Jenő
Vissza