Fülszöveg
Kiveszőfélben lenne a vers? Nemrég Faludy György is akként vélekedett egy rádióriportban - külföldi tapasztalataira hivatkozván hogy a kiadók szinte alig vállalnak veseskötetet, s a nagy világlapok teljesen felhagytak az ilyen, kis példányszámban megjelenő „irodalmi termékek" recenzálásával, a róluk szóló kritikák közlésével.
Nálunk is íródott éppen elég glossza, különböző füstölgés a könyvesboltok legalsó polcaira száműzött, költészetet rejtegető könyvekről. Mindez még csak a megszületett, világra kínlódott-szabadított vers hányattatásairól szóló sirám vagy pusztán számvetés a valóságról. Hiszen nem ritkán bukkanhatunk régi és új folyóiratok, irodalmi lapok hasábjain a mai vers mibenlétét taglaló - minden eddigi megközelítést, kategorizálást többnyire teljesen megtagadó - értekezésre. Ezek közül az egyik fajta felfogás szerint a vers lassú kínhalálát nem az olvasók elfordulása, hanem a költők és költészetük végzetes-végletes egymásba - magukba fordulása okozhatja. A másik -...
Tovább
Fülszöveg
Kiveszőfélben lenne a vers? Nemrég Faludy György is akként vélekedett egy rádióriportban - külföldi tapasztalataira hivatkozván hogy a kiadók szinte alig vállalnak veseskötetet, s a nagy világlapok teljesen felhagytak az ilyen, kis példányszámban megjelenő „irodalmi termékek" recenzálásával, a róluk szóló kritikák közlésével.
Nálunk is íródott éppen elég glossza, különböző füstölgés a könyvesboltok legalsó polcaira száműzött, költészetet rejtegető könyvekről. Mindez még csak a megszületett, világra kínlódott-szabadított vers hányattatásairól szóló sirám vagy pusztán számvetés a valóságról. Hiszen nem ritkán bukkanhatunk régi és új folyóiratok, irodalmi lapok hasábjain a mai vers mibenlétét taglaló - minden eddigi megközelítést, kategorizálást többnyire teljesen megtagadó - értekezésre. Ezek közül az egyik fajta felfogás szerint a vers lassú kínhalálát nem az olvasók elfordulása, hanem a költők és költészetük végzetes-végletes egymásba - magukba fordulása okozhatja. A másik - lehet, hogy túl sommázottan - azt állítja: az olvasók szakadtak el túlontúl (mind jobban ellaposított befogadói készségükkel) az emelkedettebb, nehezebben emészthető irodalomtól, azon belül a vers - máskülönben legtöbb kor vélekedése szerint is zártabb, mivelhogy a külső végtelent a belsőbe mártó - világától.
A két véglet között rengeteg az átmenet. Az új poétikai technikák (eszközükként a számítógépek, elektronikus szerkezetek) és lírai gondolkodásmódok által átkódolt költői nyelvjárások, tropizmusok másfajta emocionális, intellektuális vevőkészüléket feltételeznek az üzenet megfejtéséhez -, nem mindenáron a közvetlen érthetőségig, a klasszikus értelemben vett „fabuláig" való eljutás ígéretével, igézetében, hanem az átélés részint vizuális, részint tudatalatti-előtti-fölötti tartományainak érzékszerű birtoklásával kecsegtetve.
A vers közben soha nem látott, vagy legalábbis változatlan mértékben, mennyiségben, meglepőbbnél meglepőbb vagy szokatlanságát is lassan megszelídítő változatban zúdíttatik a világra, a még makacsul kitartó (trójai?) versfalókra
Hatását jószerivel már csak magamon, vagy már magamon se tudom lemérni.
Idén, 1992-ben a negyvennegyediket taposván, tizenegy esztendővel a Botár Attilával közösen megjelent kötetünk után - támogatóimnak köszönhetően első önálló kötetemre vállalkozva eltűnődtem: nem túlzott vakmerőség-e ez, s a jelenkori-jövendőbéli megítéltetéstől függetlenül, a máréletfogytiglag elfogadott létállapot gondűző pillanatai ellenére nem szaporítja-e fölöslegesen az amúgyis gondterhelt világban mások és a magam kétségeit. Akár igen, akár nem, mindkettő ellenem, no meg műveim ellen Is szólhat.
Mentségemül még csak annyit, hogy nem mentegetőzésként szántam ide mindezt, hanem jóval inkább saját szülötteim iránt érzett ama elfogultságomtól vezéreltetve: immár az ő dolguk, hogy miként boldogulnak vagy - ha keservesen is - boldogítanak néhányat azok közül, akik fegyver helyett, mégse fegyver gyanánt kezükbe veszik őket. Szent meggyőződésem, hogy a vers körözése és köröztetése soha, amíg az emberlét tart, nem ér véget -, akár bűnözőnek, akár madárnak tekintik a nyomába eredők. A fejére kitűzött vérdíj sohasem lehet oly magas, hogy megérné a nyomravezetőnek
Ha minderről, s a kötetben olvasottakról másként vélekedik is a Tisztelt Olvasó, hála Néki, bárhogyan ítélkezzék 1992 szeptemberében
nem
önmagamról, de nem is önmagam helyett
Vissza