Vers, fájó szépség

Előszó

Vers, fájó szépség
Ez a jellemző verssor a romániai magyar irodalomnak azt a képviselőjét állítja lényegláttató fénybe, akinek költészetkráteréből páratlanul eredeti és különös-szép hangulatú szabad versek törnek fel a világirodalom egére!
Jóslat vagy bizonyosság?
Mint egy lényegében kortárs lírai világlátás sorsprognózisa, kétségtelenül: jóslat. Mint esztétikai értékítélet, kétségtelenül: bizonyosság, amelyet cáfolhatatlan tények támasztanak alá. Nemcsak a versek tartalmi és formai erényeivel összefüggő tények, hanem ezek hatása és különös utóélete is. Mert azt, hogy Bartalis János költészete nem az izmusok idején nálunk is jelentkező, múló divatjelenség volt csupán, hanem a magyar líra egyik, a Füst Milán és Kassák Lajos nevével is fémjelzett vonulatának egyetemes jelentőségű csúcsa, azt az is bizonyítja, hogy a legnagyobb Bartalis-versek az Ady-líra csillogásától fénylő század eleji magyar irodalom égboltján is feltűntek, és csillogásukat sem a Nyugat első, sem második nemzedéke nagy költőinek tündöklése nem halványította el. Sőt! Sok Bartalis-vers ma, több mint fél évszázaddal az első költemények születése után, frissebb és korszerűbb intelemként hat, mint születése idején. S mindez annak ellenére, hogy kevés világirodalmi rangú költő életművét kísérte annyi irracionalista-misztifikáló értelmezés, mint éppen a Bartalis Jánosét. Már több mint ötven évvel ezelőtt elhangzott az első bukott misztifikáció: tünemény, amelyet az üstökösök sorsa fenyeget. Pedig Bartalis értelmezői között már az indulás éveiben ott voltak a magyar és a romániai magyar irodalom európai műveltségű írókritikusai; a felfedező: Kosztolányi Dezső, néhány évvel később pedig Gaál Gábor, Szentimrei Jenő, Babits, Osvát és Németh László. Vissza