1.067.053

kiadvánnyal nyújtjuk Magyarország legnagyobb antikvár könyv-kínálatát

A kosaram
0
MÉG
5000 Ft
a(z) 5000Ft-os
szállítási
értékhatárig

Vérrel virágzó 1956

Negyven magyar költő versei

Fülszöveg

Lassan már azokat is ráncosodni, kopaszodni, deresedni látjuk, akik azokban a napokban-hetekben születtek: 1956 októberében, novemberében látták meg a fényesen fellobbanó, majd gyorsan halványuló napvilágot s a vérrel virágzó kis Magyarországot. Akik pedig már elég nagyok voltak akkoriban, hogy maguk is felkeljenek, megmozduljanak - ha kellett, fegyvert fogjanak - a szabadság hirtelen rájuk szakadt, szédítő mámorában, azok ha élnek is még, ki tudja, meddig. Hullanak a tanúk, vesznek az emlékek, kezd a távolság ködébe veszni 56 tüze-lángja. Ott dereng még a láthatáron, világít is talán, de hevíteni alig hevít.
Holott a szívek, az ezerszer elgyötört magyar szívek: melegre vágynak. Olyan szikrázó szabadságra, amelyet igazán a magukénak érezhetnek, s amely úgy fűti őket, hogy 56 forró ősze fűtötte a jobb sorsért lázadó, jobb jövőt remélő egész magyar népet.
Hullanak a tanúk, vesznek az emlékek. De amit a költők, a milliókal érzők versbe mentettek a forradalom tüzéből, hevéből, az ma... Tovább

Fülszöveg

Lassan már azokat is ráncosodni, kopaszodni, deresedni látjuk, akik azokban a napokban-hetekben születtek: 1956 októberében, novemberében látták meg a fényesen fellobbanó, majd gyorsan halványuló napvilágot s a vérrel virágzó kis Magyarországot. Akik pedig már elég nagyok voltak akkoriban, hogy maguk is felkeljenek, megmozduljanak - ha kellett, fegyvert fogjanak - a szabadság hirtelen rájuk szakadt, szédítő mámorában, azok ha élnek is még, ki tudja, meddig. Hullanak a tanúk, vesznek az emlékek, kezd a távolság ködébe veszni 56 tüze-lángja. Ott dereng még a láthatáron, világít is talán, de hevíteni alig hevít.
Holott a szívek, az ezerszer elgyötört magyar szívek: melegre vágynak. Olyan szikrázó szabadságra, amelyet igazán a magukénak érezhetnek, s amely úgy fűti őket, hogy 56 forró ősze fűtötte a jobb sorsért lázadó, jobb jövőt remélő egész magyar népet.
Hullanak a tanúk, vesznek az emlékek. De amit a költők, a milliókal érzők versbe mentettek a forradalom tüzéből, hevéből, az ma is parázslik, az ma is melenget. És ma is reményt ad a reménytelenségben, gyógyító hitével táplál jövőtelenségünk dermedtségében. Vissza

Tartalom

Hol zsarnokság van
Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról7
Gérecz Attila: Alkony17
Tollas Tibor: Az őr19
Kárpáti Kamil: Ezerkilencszázötvenegy21
Tóth Bálint: Reggel a hóhér22
Tóth Bálint: Vigyázzatok az éjszakára!24
Benjámin László: Így vagyunk26
Csanádi Imre: Lagzi múltán28
Csanádi Imre: Húzd rá, cigány!31
Nagy László: Halállal élek, nem kenyérrel33
Illyés Gyula: Levél a vízgyűjtőről és a fenyőről37
Tamási Lajos: Nyárvégi viharok41
Kuczka Péter: Inkább meztelen45
Tamási Lajos: Keserves fáklya46
Felmutatjuk véres fejünket
Sipos Gyula: Egy orosz katonáról52
Sinka István: Üdv neked ifjúság53
Kárpáti Kamil: A szabadsághoz54
Tamási Lajos: Piros a vér a pesti utcán55
Kassák Lajos: Oldhatatlan tűz59
Jobbágy Károly: A rádió mellett60
Dékány Károly: A szálláson62
Benjámin László: Elesettek66
Csanádi Imre: Vér67
Tamási Lajos: Halottak napja68
Vas István: Az új Tamás70
Lakatos István: Psalmus Hungaricus73
Lakatos István: Forradalom78
Nagy László: A város címere79
Nagy László: Vendégek jövetele82
Eörsi István: Kőbálvánnyá válva84
Tamási Lajos: Egy körúti sírkeresztre86
Tóth Bálint: Sirató88
Buda Ferenc: Rend92
Képes Géza: Tank-parádé94
Képes Géza: Novemberi éj96
Képes Géza: Hajnali dobajok97
Képes Géza: A gondolat szabad99
Sipos Gyula: Zrínyi akadémisták104
Csanádi Imre: Szüret múltán105
Fáy Ferenc: Jeremiás siralmai106
Eörsi István: A kérdés110
Szabó Lőrinc: Meglepetések112
Buda Ferenc: Pesten esik a hó116
Nagy László: Varjú-koszorú117
Nagy László: Karácsony, fekete glória118
Márai Sándor: Mennyből az angyal120
Nincs irgalom
Kuczka Péter: Hajnali négykor126
Fodor András: Elszántak128
Lakatos István: Vörösmarty134
Kuczka Péter: 1957. június 30.137
Sulyok Vince: Félhangra140
Krassó György: Májusi hajnal141
Fónay Jenő: Titokban szóljatok harangok!142
András Sándor: Nagy Imre144
Kuczka Péter: A kivégzettek paradicsoma145
Szepesi Attila: Maléter146
Sipos Gyula: A halottak148
András Sándor: Gyászmise a Hattyú utcai kocsmában149
Zas Lóránt: Novemberben152
Csanádi Imre: Az 56-os évre154
Lakatos István: In memoriam159
Zelk Zoltán: Tűzből mentett hegedű160
Fáy Ferenc: Missa Hungarica162
Mészöly Dezső: San salvadori énekek165
Csoóri Sándor: Láttam arcodat168
Túlélők
Lakatos István: Az éjszaka válaszai172
Faludy György: Egy helytartóhoz, 25 év után173
Nagy Gáspár: Öröknyár: elmúltam 9 éves176
Kiss Benedek: Sötétlik Világos177
Tollas Tibor: Túlélők180
Nagy Gáspár: A fiú naplójából181
Nagy Gáspár: Ők már kivárják182
Benke László: A félretaposott cipősök184
Bella István: Arccal a földnek188
Döbrentei Kornél: Halottak napi vers190
Utassy József: Hitfogyatkozás195
Tóth Bálint: Örök béke197
Tóth Bálint: Rosszkedvű karácsonyi vers198
Benke László: Ezredvégi játékok201
Kiss Dénes: Október drága véradó205
Csoóri Sándor: Ha volna életem207
Megvásárolható példányok
Állapotfotók
Vérrel virágzó 1956 Vérrel virágzó 1956
Állapot:
1.280 ,-Ft
6 pont kapható
Kosárba