Veronika kendője

Előszó

Részlet a könyvből:

TIBÉRIUS CSÁSZÁR uralkodásának utolsó esztendejében történt, hogy egy szegény vincellér meg a felesége, fönn, a Sabin-hegység egyik magányos kunyhójában, keresett magának szállást. Idegenek voltak ezen a vidéken és teljes magányosságban éltek, soha senki sem kereste fel őket. De egy reggelen, mikor a munkás kinyitotta új otthonának ajtaját, a küszöbön, legnagyobb csodálkozására, egy asszonyt látott kuporogni. Egyszerű, bő, szürke köpenyt viselt és nagyon szegénynek látszott. De szegényes külseje mellett is tiszteletgerjesztő volt, mikor teljes nagyságában felemelkedett. A régi mondák istennőire emlékeztetett, akik agg nők képében közelednek az emberekhez.
- Barátom, - mondta az agg nő a vincellérnek, - ne csodálkozzál azon, hogy itt aludtam át az éjszakát a te házad küszöbén. Egykoron szüleim laktak ebben a kunyhóban és én, körülbelül kilencven esztendővel ezelőtt, itt születtem. Azt hittem, üresen, elhagyottan találom majd a régi fészket. Nem tudtam, hogy emberek telepedtek meg benne.
- Nem is csodálom, hogy üresnek és elhagyottnak hitted ezt a kunyhót, mely oly magasan és elhagyottan áll a kopár hegységben, - felelte a vincellér. - De a feleségem meg én, messze idegenből szakadtunk ide és bizony nem tudunk jobb lakóhelyre szert tenni. A hosszú vándorlás után, melyre magas korod ellenére váltakoztál, bizonyára nagyon fáradt és éhes lehetsz és így neked is jobban esik a tudat, hogy ebben a kis viskóban emberek laknak és nem sabin-hegyi ordasok. Vissza