Endymion

Előszó

1884-ik évben, talán épen Szent-Iván napján, midőn ragyogóan tűzött le a nap a Lemantóra, Ouchy meg Lausanne ezüstfehér fátyollal takart hegyeire, - találkozott Strindberg Ágost, a zordon szavú és éles tollú svéd költő egy fiatal svéd művésszel Verner von Heidenstammal, aki szintén a mindig mosolygó Svájcban kereste a szépet és a nyugalmat. Az alig huszonöt éves bátor arcú és ragyogó szemű svédre, aki még nem élte át nyugtalan lelkének legnagyobb viharait, frissítő hatással volt a már hírneves, de most hazájától - ahol első könyvei miatt börtönnel fenyegették meg - messze bujdosó honfitárs. A két ellentétes lélek mintha önkéntelenül is egymáshoz vonzódott volna; barátságot kötöttek, együtt utazták be Svájcot és Itáliát, együtt tervezték a svéd irodalom renaissance-át, amit meg is valósítottak, de ellentétes útakon. A két svéd költő barátsága önkéntelenül Arany és Petőfi barátságára emlékeztet. A szelíd lelkű mesélő és a kíméletlenül harcoló heves forradalmár! Ilyen nagy volt az ellentét Strindberg és Heidenstam között is. Az előbbi büszkén nevezte magát „a cseléd fiának", és anyagi gondokkal küzdött már ifjú korában, amikor a nagy város sötét, szűk utcáin koraéretten ismerte meg a nyomort és a bűnt, és lelkén hamarosan forradalmi lángok gyulladtak ki a korhadó mult ellen; addig Heidenstam régi nemesi udvarházban nevelkedett a gazdag szülők féltő gondozása mellett, fogékony lelke megtelt a mult színes meséivel, és úgy indult el az élet kényelmes vándorútján a kiváltságosak számára fenntartott sima virágos pázsiton. Vissza