Vermes évkönyv 2002.

Előszó

Tíz éve alakult a Vermes Miklós Tehetségápoló Alapítvány Sopronban. Ezzel mintegy keretet adott egy akkor már húsz éve folyó verseny-rendszernek. Hozzávetőleg abban az időben (előtte két évvel) tértem vissza a katedrához. Mint szerkesztő is, ismertem az említett fizikaversenyeket, tudtam róluk, hogy diákok, tanárok és a szakmai közvélemény egyaránt etalonnak tekinti azokat a fizika tudásának méréséhez.. Amikor a számítógép bűvöletéből visszatértem eredeti szakmámhoz, jelentős változásokra kellett ráhangolódnom. Nem szakmai tudás bizonyos szintű amortizációjára, és az azóta bevezetett SI mértékegységrendszerre gondolok elsősorban, hanem arra a kellemetlen tapasztalatra, miszerint a régihez képest a diákok fizikával szembeni attitűdje mekkorát zuhant. Ez az az állapot, amit a mindenkori oktatási tárca - valószínűsítem - a természettudományi tantárgyak minimalizálásával reagált le. A Vermes Alapítványnak kezdetben azzal kellett számolnia, hogy rendre megszűntek az addigi szponzorok, és egyes urak (a kormány nevében) arról beszéltek, hogy a tehetségápolás sokadrangú kérdés. Nem érdemelném meg a fizikatanár megjelölést, ha elfogadnám, hogy a nem szakembernek nem kell a fizika ismerete. A világ tele van csodával. Annál inkább rá tudunk csodálkozni, minél többet tudunk róla. Embernek lenni más minőség, mint ahogy ezt a prakticista és pragmatikus gondolkodásmód célozza meg az oktatási rendszer átalakítási törekvéseivel. A tények azonban makacs dolgok. El kell fogadnom, hogy a fizika iránti érdeklődésünk esik. Ettől azonban a jólétünket biztosító technika továbbra is alaptudományaként számít a fizikára. Az átlagembernek csak azt kell tudnia, melyik gombot nyomja meg. Ehhez azonban valakik úgy konstruálják az eszközt, hogy elég legyen, ha a felhasználó csak a gombot nyomja. De hol teremnek ezek a valakik? És hogyan lesz belőlük valaki? Az adottságok megnyilvánulnak, például fokozott érdeklődésben. A tanár - bizonyára - észre is veszi. így teremnek a fizika ötösök. Csak ennyi? Ötöst elérni az egyre csökkenő színvonal közepette egyre könnyebb. Nem ennyi. A pedagógus - ha egyáltalán van rá érkezése - többletenergiát (és időt) fektet a tehetségesbe. Nem csak áldozatkészségből. Azért is, mert TANÁR. Ennek a többlettevékenységnek, érdeklődésnek adnak keretet a versenyek. (Bárki mondhatja: az egyetemi felvételiknek is ez a feladata. Igaz, de annak inspiráló ereje legfeljebb a 12. osztályban kezd igazán késztetni. Ez az idő már kevés ahhoz, hogy valaki lélekben is fizikus legyen.) Tulajdonképpen ez az egyik oka, hogy az Alapítvány támogatását vállaltam. [A másik, hogy munkahelyem, a soproni Vas-Villa' fémipari cs elektronikai jellegű szakközépiskola, így létre tudtunk hozni és folyamatosan fejleszteni - saját készítésű eszközökből - egy bázis-szertárat a versenyek számára. Megszerkesztjük a szükséges kiadványokat. Például ezt is.] Amíg ez a második ok praktikusabb, az első fontosabb. Megmutatni a világ csodáit, kielégíteni a meglévő érdeklődést, kinevelni a tehetségeket, hogy kényelmesebben nyomkodhassuk a gombokat - éppen elég érv az Alapítvány munkája mellett. Ezt az áldozatos munkát támogatni kell. Vissza