Előszó
Ötvenhat év alatt, amióta gyülekezeti munkában dolgozom, rengeteg vázlatom gyűlt össze, noha igen sok el is kallódott. Annyival tartozom az esetleges olvasónak, hogy életemben soha nem írtam le egy prédikációmat sem, annak a kettő, vagy háromnak kivételével, amelyet még a teológián szónoki gyakorlat előtt be kellett adnom. Csak vázlatot készítettem a gondolataimról, egy-egy mondatban emlékeztetvén magamat egy-egy gondolat kifejtésére.
E vázlatok közül válogattam és egészítettem ki most prédikációval, hogy egy kötetnyit hátrahagyjak belőle. Mindössze annyi volt ezekből az új munkám, hogy igyekeztem az egyházi év folyamatának megfelelően rendszerbe hozni.
Valamennyit elmondtam, sőt többet közülük nem is egyszer, de mivel az országot jártam elég hosszú időn át, alkalmam volt mindig más helyen használni az ismételten elmondottakat.
A válogatásban nem a gyülekezet visszajelzése volt a szempontom. Arra nem is tudnék visszaemlékezni, hogy hol, milyen gyümölcsöt termett egyik, vagy másik prédikációm. Egyetlen szempontom csak az volt, hogy most, életem végjátékában melyiket ítélem megörökítésre méltónak. Azt gondolom ugyanis, hogy ennek megítéléséhez annyi idő alatt már elég gyakorlatra tettem szert. Nem állítom, hogy ezek mindegyike nem lehetne sokkal jobb is, de azt állítom, hogy használhatóak.
Úgy gondoltam, hogy miután a teljes újszövetségi magyarázatom, vagy értelmezésem már a könyvtárak kézirattárában van, ez teológiámról valami képet nyújt, kell, hogy legalább egy kis ízelítőt adjak annak gyakorlati alkalmazásáról, az igehirdetői gyakorlatomról is. Így lesz teljessé a kép, melyet kialakított bennem az én Uram az ő Szentlelke által.
Nem fordult meg bennem még csak az sem, hogy akár egy licenciátusi címet is kapjak terjedelmes írásomért. Teljesen kielégített az a tudat, hogy amíg írok, amíg kutatok a Bibliában, addig az Úrral vagyok. Ezekben az írásokban szerettem volna meghálálni Uramnak, tőlem telhetően, a meghálálhatatlant, az értem történt nagy áldozatát. Ez engem teljesen kielégít és boldoggá tesz.
Vissza