Filológiai Közlöny 1979. július-december

Előszó

Folyóiratunk e számának tanulmányait és közleményeit - Veres András és Zemplényi Ferenc közreműködésével - pályatársak és volt tanítványok ajánlották fel Mészáros Vilmára való baráti megemlékezésként.
Mészáros Vilma Budapesten született, pedagógus szülők gyermekeként. Maga is e pályára érzett elhivatottságot, de a numerus clausus lehetetlenné tette számára az egyetemi tanulmányok megkezdését. Csak 1945 tavaszán iratkozhatott be a pesti bölcsészkarra. A személyes sors összefonódása a személyfölöttivel számára életre szóló tapasztalat volt. 1943-tól bekapcsolódott a munkásmozgalomba, és hitét nem veszítette el a legnehezebb években sem. 1950-től, a magyar—francia szak elvégzése és tanársegédi kinevezése után, újabb öt évig tanult Kínában ösztöndíjasként. 1956 áprilisában került az ELTE Világirodalmi Tanszékére, s ott dolgozott haláláig.
Szemléletének kialakításában a meghatározó élményt Lukács György egyetemi szemináriumai jelentették. Bár mesterének életművét nem kritikátlanul szemlélte — pl. Stendhal értékelésében árnyalt elemzéssel próbálta a maga álláspontját elfogadtatni —, munkásságának egészét az a törekvés jellemezte, hogy Lukács esztétikai koncepcióját saját irodalomtörténeti kutatásaival támassza alá. E szándék jegyében írta a hatvanas évek elején Az epika bomlásának néhány kérdéséről a mai francia irodalomban c. kandidátusi értekezését is, amely a lukácsi megközelítés érzékeny pontján, a modern polgári epika teljesítményének megítélésében kísérelte meg bizonyítani az elmélet használhatóságát. E munkája később átdolgozott formában, A mai francia regény címmel jelent meg (1966).
Hasonló cél vezette Camus-monográfiájában is (1973), utolsó megjelent tanulmánya pedig Lukács Györgynek a romantikához való viszonyával foglalkozott (Helikon, 1975/3-4.).
Akik most alakját felidézik, újra csodálkoznak azon, hogyan is férhetett össze az ő törékenységével annyi erő, igazságkereső szigorával annyi szeretet. Hatásának egyik oka talán a teljességre való törekvés, amely nem ismert határokat sem a nemzeti irodalmak, sem a művészet és az élet között. Kitűnő nevelő volt tanulmányaiban éppúgy, mint a katedrán. Ezért emlékezünk rá. Vissza