Verdi: Trubadur

Előszó

Társadalmi életünkben megállapodás, konvenció szerint szoktuk tekinteni a jelenségeket. Az egyéneket család, foglalkozás, név szerint különböztetjük meg. A konvenció olyan rétegeket fektet az egyénre, melyek fölismerhetetlenné teszik igazi lényét. Ritkán gondolunk arra, mi van a rétegek leple alatt: az egyén valódi képe, mely független a névtől, a családtól, a foglalkozástól. Magát az embert, legbenső érzéseiben, mezítelenül, leplezetlenül elénk tárni: a művészet föladata. Azért ráz meg bennünket a művészet, mert fölszabadít a takaró konvenció alól, leálcázza a megszokás hazugságát és önmagunkra ébreszt, megmutatja, kik vagyunk valóban. Ezt végzi a színmű is, beleállítva személyeit olyan helyzetekbe, hol az indulatok válnak úrrá minden külsőség fölött. A dráma szemünk elé eleveníti a lelki élet mély valóságait. Az opera pedig még ennél is tovább megy. Az operában, mivel ott a zene vált úrrá a szó fölött, igen gyakran meg sem értjük, hogy mi az "értelme", életbeli tartalma az emberi jelenségeknek. De ha nem is értjük meg az énekelt szavakat, ha nem is tudjuk pontosan, milyen összefüggések tartják egybe a színpadi események láncát, mégis tökéletesen tudunk élvezni, az opera művészi hatása mégis magával ragad bennünket. Ha nem is értjük, mi történik a színműbeli események értelmében, de értjük, nagyon is jól értjük, mi megy végbe a szereplők szívében. Mert ami a beszélt drámában csak a szavak mögött rezeg és az események belső értelme, azt az operában hangosan és nyíltan közli velünk a muzsika. A zene egyenesen belevisz bennünket a dráma belső értelmébe, úgyhogy az események és személyek már csak a folyton hangzó lényeg megvilágítására, illusztrálására kellenek. Embereket látunk az opera-színpadon, ágáló személyeket, de ezek már csak a konvenció külső rétegeire emlékeztető vázak, csak arra valók, hogy megkönnyítsék azt a folyamatot, amikor a zenében legmélyebb önmagunkra ismerünk. A zene olyan a drámával szemben, mint valami x-sugár, mely a dráma lelki vázát világítja meg. Lélekben már sokkal kevesebb a különbség ember és ember között, mint a társadalmi konvenciók világában. Ezért az operák alakjai nem veendők egyes, szinguláris személyeknek, hanem bizonyos lelki tipusok képviselőinek. Luna gróf nem egy bizonyos család bizonyos tagja, hanem a szerelmes nagyúr és i. t. Az operák cselekménye nem egy bizonyos, időhöz és helyhez kötött eseménysorozat, hanem általános, tipikus keret a lelki történések lejátszódásához. Vissza