Verdi: Aida

Előszó

Vérzivataros esztendő, 1813 októberében született meg Giuseppe Verdi, bölcsője az európai vulkán talaján ringott. Egy esztendős volt, amikor a Napoleon uralmát tűzzel-vassal leverő koaliciós seregek elözönlötték Itáliát s az elmenekült francia megszállók helyett az ott maradt békés lakosságon töltötték ki véres bosszújokat. A herodesi mészárlás a csecsemőket sem kímélte és Verdi életét valóságos isteni csoda mentette meg. Édesanyja, a kis Roncole község egyszerű korcsmárosának felesége, a falu templomának harangtornyába menekült ölbeli gyermekével, ott várta meg, amíg a kegyetlen hordák eltakarodtak. A rémuralmat az osztrák reakció zsarnoki kormányzata váltotta fel Északolaszország fölött és a kis Verdi egy elnyomott, darabokra tépett nemzet fiaként nevelkedett föl. A nép fia volt, s lángelméjének hatalmával a nép hősévé emelkedett. Az olasz nemzet döntő politikai küzdelmeiben ő volt a titkos erjesztő kovász és nevének betűi leplezték az üldöző idegen hatalom előtt az egységes Olaszország híveinek és katonáinak harcra buzdító jelszavát: Vittorio Emanuele Re d'Italia. Művészi dicsőségének, világhírének delelőjén megérhette hazája ügyének diadalát, s a Gondviselés még azontúl is békés, termékeny évtizedekkel hosszabbította meg életét, hogy az emberi kor végső határáig terjedő munkássága a múltat megkoronázó s a jövőbe világító remekművekkel ajándékozhassa meg az emberiséget.
Nagy vonalaiban áttekintve, a leggyönyörűbb, legharmónikusabb művészéletrajzok egyike a Verdié. Szédületes emelkedés a porból a felhőtlen magasságokig. Szerencsés csillagzat alatt befutott életpálya, amelyet csak egyszer rendített meg súlyos sorscsapás: amikor az alig harminc esztendős Verdi egyetlen szörnyű negyedév alatt elvesztette ifjú feleségét és két piciny gyermekét. Más talán végleg összeroppant volna: Verdi egészséges életakarata föltámadt a romok alól és művészi hivatottságának ösztönétől hajtva változó szerencsével, de változatlan kitartással haladt tovább a megkezdett úton. Hozzá méltó, megértő élettársa is akadt nemsokára Giuseppina Strepponi, a kiváló énekesnő személyében, s a kemény küzdelemmel kivívott siker hova-tovább meghozta érdemelt gyümölcsét: az anyagi gondtalanságot. Szülőföldjének közelében, Busseto mellett szép birtokot vásárolhatott és ernyedetlen szorgalmát megoszthatta zeneköltői hivatása és földet túró őseitől örökölt hajlandósága közt. És bizonyos, hogy a Sant-Agathai mintagazdasággal való foglalatosság élete utolsó szakaszában több zavartalan örömet szerzett neki a művészi hírnév ragyogásánál, amelynek kétes és mulandó voltát, örök hiábavalóságát a pátriarchák bölcs filozófiájával tudta és mélyen átérezte. Vissza