Vendégünk a végtelenből

Fülszöveg

Emily Dickinsont joggal tekintik a legfontosabb 19. századi amerikai költőnek, aki az angol metafizikus hagyományok folytatójaként jeleníti meg a költészet egyetemes és elvont, helyhez és időhöz nem kötött,
örök értékeit. Whitmannel együtt az amerikai radikális modernizmus előfutára és egytittal a posztmodern vonulatok megelőlegezője. Nyelvi kísérletezései révén Rimbaud és Mallarmé egyenrangú társa. A figyelem esztétikája szervezte költészetében a miíló pillanatot,
amelynek utóélményét ragadja meg, miközben minden érzékszervét mozgósítja. Elsősorban a belső folyamatok érdeklik.
Szigorii introspekciót gyakorolva tanulmányozza a belső folyamatok anatómiáját, rögzítve a fájdalom, a trauma és a krízis, valamint utóhatásuk, utótudásuk minden mozzanatát. Dickinson elsősorban arra kíváncsi, amit nem tudunk, s a nem-tudás elfogadása Keatsszel rokonítja. Rimbaud-t megelőzve pedig azt állítja, hogy a költészetnek le kell vetnie az érzés és a gondolkodás bilincseit, hogy ne csak úgy... Tovább

Fülszöveg

Emily Dickinsont joggal tekintik a legfontosabb 19. századi amerikai költőnek, aki az angol metafizikus hagyományok folytatójaként jeleníti meg a költészet egyetemes és elvont, helyhez és időhöz nem kötött,
örök értékeit. Whitmannel együtt az amerikai radikális modernizmus előfutára és egytittal a posztmodern vonulatok megelőlegezője. Nyelvi kísérletezései révén Rimbaud és Mallarmé egyenrangú társa. A figyelem esztétikája szervezte költészetében a miíló pillanatot,
amelynek utóélményét ragadja meg, miközben minden érzékszervét mozgósítja. Elsősorban a belső folyamatok érdeklik.
Szigorii introspekciót gyakorolva tanulmányozza a belső folyamatok anatómiáját, rögzítve a fájdalom, a trauma és a krízis, valamint utóhatásuk, utótudásuk minden mozzanatát. Dickinson elsősorban arra kíváncsi, amit nem tudunk, s a nem-tudás elfogadása Keatsszel rokonítja. Rimbaud-t megelőzve pedig azt állítja, hogy a költészetnek le kell vetnie az érzés és a gondolkodás bilincseit, hogy ne csak úgy érezzünk és gondolkodjunk, ahogyan arra a nyelv megtanított bennünket. Különben - mint Goethe mondta - csak azt látjuk meg, amit már tudunk és értünk. Dickinson költészetének meghatározó élménye a megértésből való kizárattatás, amelynek újabb és újabb allegóriáit írja meg
verseiben. A megismerés lehetetlenségére alkotott nagy dickinsoni metafora a sötétben botorkáló ember, aki nem tehet mást, mint hogy elfogadja a sötétséget, és bízik a belső látás lassú kialakulásában. Míg az óvatos ember örökre vak marad, addig az, aki szembe mer nézni a lelki válságokkal, látóvá lesz - állítja Dickinson. Vissza