Velence

Előszó

Az én Velencém
Az útikönyvek információt szolgáltatnak. Ez a feladatuk. Tények kerülnek felsorolásra, melyek megismerése segítségével a turista eligazodhat egy számára idegen világban. Azonban a könyv e zsebkendőnyi területén, a „Bevezetés" fejezetében megadatik bevallani, egy régi álmom teljesül be: írhatok az olaszországi Velencéről. Amint azt a cím is mutatja, szubjektiven fogom megszólítani a várost, vagy fogalmazzunk úgy, fogom közvetíteni a város üzenetét Önöknek. A városét, amelyben fiatal fejjel járva egy lapot küldtem szüleimnek onnan, melyen egyetlen mondat állt: „Ide biztosan visszatérek egyszer!" Haladás és hagyomány. E két fogalom játszott és a mai napig játszik kulcsszerepet Velence életében. Kár tagadni, neve fogalommá vált világszerte. A hajdani dicsőséges Velencei Köztársaság történelmét áttekintve morfondírozhatunk az okokon, amiért ez így alakult. Vajon a Velencei-öbölben álló litoralék (homokpadok) által határolt lagúnák miatti földrajzi védettség vagy a gazdag keleti kereskedelmi kapcsolatok miatti globális gondolkodás, a különböző kultúrák elfogadása, a flotta ereje, a dózsék bölcsessége, a tenger iránti tisztelet tette kitörölhetetlenné Velence nevét a történelemkönyvekből? Talán ez is, az is. Egy biztos: a természet és az ember harmóniája elementáris erővel jelentkezik a város életében. A Canal Grandé (a város „főutcája") torkolatában álló Santa Maria della Salute-templomnak a lenyugvó nap sugaraiban fürdő, hajóra emlékeztető masszív, de mégis kecses sziluettjét csodálva rádöbbenhetünk, az ősi vágy megvalósult: az ember itt legyőzte a tengert. Nem erővel, nem hatalommal. A szellem és a leleményesség erejével. Nagyon nehéz a patetikusságot megkerülve beszélni a mediterráneum gyöngyszeméről. De ez nem is csoda, amikor hajóról figyelve a várost azt látjuk, hogy a paloták aranykupolái, falaik élénk színei a tenger azúr vizének felületén és a felette születő vízpára apró cseppjeinek tükrében hihetetlen tónusokat tudnak elénk varázsolni. A városba beérve is érezzük a fent említett harmóniát, de sajátos szocializációja miatt egyfajta rendezett káosz, déli temperamentum vegyül vele. Velence ezért is külön intézménynek számít Olaszországban. Az olasz „csizma" alsó „szárának" lobbanékonysága és kuszasága, valamint a hűvösebb, elegáns északi vidékek arcai ütköznek itt. Az utcákon járva, a kanálisokban hajózva, fura vibrálás lesz úrrá rajtunk. Amolyan fojtott exhibicionizmus jellemzi a várost, akármilyen furcsa képzettársítás is ez. Sokan kutatták a mondabeli Atlantisz idealizált világát - ajánljuk, utazzanak el ide, talán épp ilyen lehetett. A mostani Velence sorsa közel sem idilli. A környezetszennyezés, a globális felmelegedés, a hatalmas turistaforgalom, a „hogyan tovább?" kérdése óriási problémát jelent a városnak. Vissza