Előszó
ELŐSZÓ
Jézus Krisztus nevében kezdem el emlékeim leírását, mert Ő az, aki végig kísérte életemet, és akinél a célban találkozom mindazokkal, akik Őt szerették, akik a Benne való hithez segítettek Szentlelke által. A hetvenöt esztendő alatt, amit ez az emlékezés átölel, annyi minden történt, változott körülöttünk. Egyedül O az, akiről a Szentírás így ír: , Jézus Krisztus tegnap és ma és mindörökké ugyanaz," Zsid. 13,8
A Szentírás igéit a Károli-Bibliából idézem, mert ezzel kötötte össze Isten életemet, amikor édesanyámmal minden hétfőn elmentünk Szarvason a misz-sziói órára. A vasárnapi iskolában pedig a Lányi Herminka tanító nénitől kapott igés lapocskákon is ezzel találkoztam. Ezt a fordítást olvasom ötvenkilenc éve mindennap, és ezt vettem mindig kezembe a szolgálatra készülés és indulás perceiben.
Amikor végigtekintek a megtett útra, amelyen Isten hordozott, eszembe jut a Szarvason magyarul és szlovákul is megtanult ének: „Ki dolgát csak Istenre hagyja És benne remél mindenkor, Azt O csodaképpen megtartja Minden szomorú ínségkor, Ki magát bízza Istenre Nem épít az a fövényre." O határozza meg egyéni, családi, közösségi életemet. Magyar hazám és népem iránti szeretetemet, ragaszkodásomat, ügye mellett való kiállásomat. Engem nem hódított meg a Nyugat gazdagságával, a Kelet nem szédített meg hazugságaival. Gyermekségemtől fogva hittem, hogy igaz kérés, amit énekeltem: „Isten áldd meg a magyart", és „Hazádnak rendületlenül légy híve, óh magyar! ".
Ezekkel a gondolatokkal bocsátom útra ezt a múltba való visszatekintést. Engedek szeretteimnek, barátaimnak, testvéreimnek, akik arra biztattak egy-egy találkozás és beszélgetés után, hogy az elmondottakat íijam le, gyűjtsem össze, hogy megmaradjanak.
Én is vallom a zsoltárossal: „Áldjad én lelkem az Urat, és el ne feledkezzél semmi jótéteményéről." Zsolt 103,2
Alberti, 1997. július 10.
Roszík Mihály evangélikus lelkész
Vissza