Végvári panoptikum (dedikált példány)

Előszó

A vég elé
Aki nem élt a végeken, az nem ismeri a valódi életet s a valódi halált. Sem azt a népet, azt a fajt, amely a mostoha életkörülmények folytán jött létre, konokul kapaszkodván a rögbe, mely számára még az anyaföld, s ragaszkodván imáihoz meg átkaihoz, melyekben még nem satnyult el az anyanyelv.
A végek élete: zsibvásár. Adunk és veszünk, cserélünk és lopunk, alkudunk és alkuszunk. Vagyunk: árusok, s vagyunk: árulók. Kegyelemkenyéren tengődő poéták, bősz firkászok, piactéri filozófusok, politikai szemfényvesztők, nemzeti hittérítők és semmittevő életművészek. Csupa zseni és csupa csepűrágó.
A végek jellemzője: az aránytalanság. Életérzése: az elmúlás. Életlátása: groteszk. Kifejezőeszköze: a szatíra, a karikatúra. Művésze: Léphaft Pál és néhai Keszég Károly. Segítségükkel ismered meg, tisztelt Nagyérdemű a délvidéki végvárak néhány dicső harcosát, aki a végek végének elodázásáért vívta kilátástalan csatáit. A képpel és szóval felvázolt portrésorozat valódi kultúrtörténeti adattár a kortárs vajdasági magyar értelmiségi és közéleti rétegről, azokról az egyénekről, akik az évezred végén megérdemelték vagy arra kárhoztattak, hogy környezetük számon tartsa őket.
Nézd, olvasd és nevess! Csak ki ne nevess! Mert tudd: egy eltűnő magyar sziget korrajza és kórképe van előtted. S ne feledd: a végek eltűnésével a hátországhoz lép közelebb a vég. (Klemm József) Vissza