Előszó
Részlet a műből:
o
A GLAD ÉVE
Itt ülök egy irodában, körülöttem fejek és testek. Testtartásom tudatosan idomul a kemény szék alakjához. Hűvös terem az egyetem tanulmányi osztályán, lambériás falán Remingtonok lógnak, a novemberi kánikulától dupla ablaküveg védi, a hivatali zsibongástól pedig az a fogadóhelyiség vágja el, ahol Charles bácsit, Mr. deLintet és engem fogadtak az imént.
Idebent vagyok.
Az arizonai déli órák pókhálós fényét visszaverő polírozott fenyőfa tárgyalóasztal túloldalán, könnyű sportzakók és fél-Windsorba kötött nyakkendők fölött három arc különíthető el. Három dékán van jelen — a felvételiügyi, az oktatásügyi, valamint a sportügyi. Nem tudom, kihez melyik arc tartozik.
Feltételezem, hogy semleges benyomást keltek, talán egyenesen kedvezőt, bár a fölkészítésem során óva intettek attól, hogy a semleges viselkedés járt útjáról letérve olyasmivel kísérletezzek, mint egy általam barátságosnak vélt arckifejezés, akár mosoly.
Arra korlátoztam magam, hogy reményeim szerint precízen keresztbe tegyem a lábam: boka a térden, összekulcsolt kezek a nadrágomon, az ölemben. Összepárosult ujjaim a számomra tükrözött X-ek sorozataként manifesztálódnak. A felvételi helyiségben jelen van továbbá: az egyetem íróprogramjának vezetője, az egyetemi teniszcsapat vezetőedzője, valamint Mr. A. deLint, akadémiai prorektor. CT mellettem ül, a többiek, balról jobbra, ülnek, állnak és állnak látómezőm perifériáján. Az edző zsebében aprópénz csörren. A szoba szagában enyhe gyomorsavas beütés. A szponzori Nike-m csúszásmentes talpa párhuzamos egy hintázó mokaszinnal, utóbbi anyám féltestvéréé, aki itt igazgatói minőségében van jelen, és a tőlem reményeim szerint közvetlenül jobbra eső székben ül, ugyancsak szemben a dékánokkal.
A bal oldali dékán sovány, sárgás bőrű férfi; mosolya a kényszeres fixáitság ellenére is átmenetinek tűnik, mintha nagy ellenállású anyagba volna belenyomatolva; a típust újabban megtanultam értékelni: mivel az én oldalamat is végigmondja nekem, helyettem, egyelőre nem várják el, hogy válaszoljak. A középső, oroszlánsörényű dékántól kapott nyomtatott papírstószhoz címzi szavait, lefelé bazsalyog.
- Ön tehát Harold Incandenza, tizennyolc éves, előreláthatóan mához egy hónapra fejezi be középfokú tanulmányait az Enfield, massachusettsi bentlakásos Enfield Teniszakadémián, ami egyben tartózkodási helye is.
Vissza
Fülszöveg
„A Végtelen tréfa az X generáció Ulyssesévé vált. Wallace gigantikus opuszát olvasni olyan, mintha nyakig merülnénk a kilencvenes évek sajtburgerszagú, MTV-fixált, hedonista univerzumában, és fejest ugranánk egy saját diszkomfortzónájában ragadt, megszállott és néha követhetetlenül gyorsan szerváló író zavarosan örvénylő agyába." - KÖNYVESBLOG
Dávid Foster Wallace-t „nemzedéke legjobb elméjéének tartotta A. O. Scott, a The New York Times vezető filmkritikusa. A szerző „hipszterbibliává kanonizá-lódott" főműve, a Végtelen tréfa a jövőben játszódik, amikor Kanada, Mexikó és az Egyesült Államok egy ONAN (Organizált és Neutralizált Amerikai Nemzetek) nevű szuperállammá olvad össze. A regény szereplői egy teniszakadémia növendékei és egy drog-és alkoholrehabilitációs átmeneti otthon bentlakói, valamint québeci szeparatisták egy csoportja, akiket egy cél vezérel: megtalálni a Szórakoztatásnak, annak a filmnek a mesterkópiáját, ami, ha az ember egyszer is megnézte, nem hagyja, hogy...
Tovább
Fülszöveg
„A Végtelen tréfa az X generáció Ulyssesévé vált. Wallace gigantikus opuszát olvasni olyan, mintha nyakig merülnénk a kilencvenes évek sajtburgerszagú, MTV-fixált, hedonista univerzumában, és fejest ugranánk egy saját diszkomfortzónájában ragadt, megszállott és néha követhetetlenül gyorsan szerváló író zavarosan örvénylő agyába." - KÖNYVESBLOG
Dávid Foster Wallace-t „nemzedéke legjobb elméjéének tartotta A. O. Scott, a The New York Times vezető filmkritikusa. A szerző „hipszterbibliává kanonizá-lódott" főműve, a Végtelen tréfa a jövőben játszódik, amikor Kanada, Mexikó és az Egyesült Államok egy ONAN (Organizált és Neutralizált Amerikai Nemzetek) nevű szuperállammá olvad össze. A regény szereplői egy teniszakadémia növendékei és egy drog-és alkoholrehabilitációs átmeneti otthon bentlakói, valamint québeci szeparatisták egy csoportja, akiket egy cél vezérel: megtalálni a Szórakoztatásnak, annak a filmnek a mesterkópiáját, ami, ha az ember egyszer is megnézte, nem hagyja, hogy utána bármi mást csináljon. A Végtelen tréfa lényegi és életbe vágó kérdéseket feszeget: mi a szórakoztatás, és miért uralja az életünket, miképp hat az emberi kapcsolatainkra a szórakozás iránti vágyunk, és mit árulnak el rólunk az általunk választott örömök.
Vissza