Előszó
"Hazádnak rendületlenül / Légy híve, óh magyar..." Nemcsak az önéletrajz visszatérő gondolatai juttatják Vörösmarty örökbecsű sorait eszembe, de a „főhős" személye maga is. Végh Ferenc, a vezérkari főnök, a tábornok, Feri ennek a költői sornak a megtestesülése: katona, aki egész életét hazájának szentelte, függetlenül attól, hova vetette a sors. Katonaként, vezérkari főnökként, nagykövetként, majd balesete, műtétei után, ami mindig is volt. Emberként.
Ember, katona, elkötelezett európai és transzatlanti harcos és Magyar. Végh Ferenc személye és életútja szemléletesen bizonyítja, hogyan lehet valaki magyar, ugyanakkor európai, elkötelezett atlantista, miközben megmarad Embernek. Sőt: csak az lehet igaz magyar, aki egyben európai és atlantista.
Feri nem született gazdag, nemesi családba. Egyszerű magyar emberként látta meg a napvilágot és nevelkedett élete első éveiben. A sors aztán a hadseregbe sodorta. Katona lett. Mennyire volt ez tudatos választás? Talán maga, Feri se tudja, de nem is lényeges. Amikor eldöntötte, katona lesz, a rá jellemző céltudatossággal, kitartással, sokszor már-már makacsságba hajló akaraterővel, akadályokat legyőzve haladt előre célja felé. Mi is volt a célja? Vezérkari főnök, tábornok akart lenni? Nem, ennél sokkal többre vágyott: magyar katona akart lenni. És az lett, nem is akármilyen.
A történelem egy nagyszerű pillanatában aztán szüksége volt rá a hazának. Jókor volt jó helyen? Igen, de nem véletlenül. Nem azért, mert történelmet akart csinálni. A történelem csinálta meg őt. így lett tábornok és vezérkari főnök.
És mindezt úgy érte el, hogy bajtárasai, munkatársai szerették. Nem azért, mert kereste a kegyeiket. Nem! Kemény, határozott, sokat követelő parancsnok volt. Szakaszának élén csakúgy, mint a Magyar Honvédség első embereként. Emlékszem, mindkettőnket „rabszolgahajcsárnak" neveztek. De mindig hozzátették: furcsa rabszolgahajcsár. Többet dolgozik, mint a rabszolgái.
Sikert sikerre halmozott. Iskolát iskola után végzett. Mindet kiváló eredménnyel. És ami ennél is sokkal nagyobb teljesítmény: hazatérte után, az új beosztásában rendre felhasználta, alkalmazta azt, amit tanult. Vezérkari főnökként ötvözte a „múltat s a jövőt". Tudta, honnan indult a Magyar Honvédség - onnan, ahonnan ő, a Varsói Szerződésből - és hova fog megérkezni: a NATO-ba. Igazi „haderőreformot" tervezett és részben hajtott is végre. Bebizonyította - s szerencsésnek mondhatom magam, hogy ebben (is) partnerek tudtunk lenni -, hogy lehetséges a „civil kontrollt elviselni" úgy, hogy az segítse a katonai vezetést.
Vissza