Előszó
Akinek emlékét ez a könyv szolgálja, lánglelkű művész és ember volt. Igazi ignis ardens. S ami különösen csodálatos, lelkének tüze az idő haladtával nemcsak ki nem hamvadt, hanem inkább egyre...
Tovább
Előszó
Akinek emlékét ez a könyv szolgálja, lánglelkű művész és ember volt. Igazi ignis ardens. S ami különösen csodálatos, lelkének tüze az idő haladtával nemcsak ki nem hamvadt, hanem inkább egyre fényesebben és bátrabban lobogott. Élete úgy lobbant ki, mint a tűzijáték fény golyói, melyek sziporkázva hullanak le az éjszakában.
Vaszary János 1867 november 30-án született Kaposvárott. Atyja, Mihály, gimnáziumi tanár volt, költői kedélyű, verselgető ember. A művészi hajlam, úgy látszik, apai ágról szállt Vaszary Jánosra örökségül. Szorgalmát, szívósságát, erélyét anyjától, hosszúfalusi Szabó Kornéliától örökölte. Atyja lágy természetű ember volt, kezén szétmállott a család vagyonkája, kis háza, szőlleje, gyümölcsöse. János érzékeny lelkét nagyon nyomasztotta a szegényedő szülői ház levegője. Tizenöt éves korában felkerekedett, Kolozsvárra menekült és az ottani piarista gimnázium tanulója lett. Ott tette le 1885-ben az érettségit is, mégpedig jeles eredménnyel.
Művészi pályájának külső története nem különbözik legtöbb kortársáétól. Útja ugyanazokon az állomásokon vezetett keresztül, mint a korabeli magyar festőké általában. Budapest, München, Párizs volt három főállomása - tipikus útirány abban az időben. Tizennyolc éves volt, mikor felvették a budapesti mintarajziskolába. Itt Székely Bertalan volt a mestere, a nagy művész és nagy gondolkodó, de tőle - úgy látszik - nem vitt magával több útravalót, mint a mesterség alapvető ismeretét, melyet Székely könyörtelen módszerességgel tanított. Igaz, hogy ez éppen elég annak, aki a magáéból hozzá tudja adni a művészetet. Egyébként Vaszary mindig tisztelettel szólt Székely művészetéről, egyik cikkében azok között említi őt, akik »a tehetség rendkívüli erejénél fogva magukban hordozták a nemzetiesség ismertető jeleit, sőt lényegét«. Székely pedig jól meglátta Vaszaryban a nem mindennapi hivatottságot és - fültanútól tudjuk - azt mondta róla, hogy egész oktatói pályáján nem akadt tehetségesebb tanítványa. Szívesen látta volna, ha tovább marad nála és rosszallta, hogy két év elteltével München kedvéért elhagyta iskoláját.
Vissza