Előszó
Ez a könyv egy tartós szellemi jelenlét dokumentuma. A csendes szelídség, a zárkózott fegyelem, a hosszú betegség kényszerítene visszavonulás ellenére Vastagh Zoltán szellemi hatása nyilvánvaló és...
Tovább
Előszó
Ez a könyv egy tartós szellemi jelenlét dokumentuma. A csendes szelídség, a zárkózott fegyelem, a hosszú betegség kényszerítene visszavonulás ellenére Vastagh Zoltán szellemi hatása nyilvánvaló és erőteljes. Már öt éve, hogy nem él, mégis sokan úgy érezzük, közöttünk van. Beszélgetünk-vitatkozunk vele, és - ha nem is mindig közvetlenül, de - kapcsolódunk a munkájához. így hát ez a válogatott írásokból álló kis kötet nem az érzelmes baráti megemlékezés, nem is valamiféle emlékmű-állítási gesztus vagy tanítványi kegyelet megnyilvánulása, hanem Vastagh Zoltán befejezetlen munkájának egyszerű folytatása. Nem hagyott hátra sem könyvtárnyi életművet, sem tucatnyi kéziratot. Tanulmányainak többsége - részben összhangban azzal, amit a helyi nevelési rendszer funkciójáról-működéséről, illetve a tanárképzésről gondolt, részben azonban valószínűleg rejtőzködő személyisége és az ezzel együtt járó bizonytalanság miatt - helyi-tanszéki kiadványokban jelent meg. Az itt következő írásokat azért is gyűjtöttük egybe, hogy hozzáférhetővé tegyük a mai neveléstudomány, illetve a tanárok és tanárjelöltek számára érvényes munkáit. Mert gondolkodásának, törekvéseinek középpontjában az iskolai világ és a tanárképzés megújítása állt, utóbbit a tanári tevékenység szakszerűségével azonosította. A szakszerűség tartalmát - kortársai közt majd egyedülállóan - az önismeret, a szociológiai-szociálpszichológiai és pszichológiai ismeretek, a csoportdinamikai módszerek, kommunikációs készségek, kooperativitás stb. együttesében látta. „A valóságos nevelési színtéren nem tehető zárójelbe az egyén és közvetlen környezete. Nem nélkülözhető a pedagógus erre vonatkozó eszköztára, a megismerő és fejlesztő metodika" - írja egyik tanulmányában. A pedagógusnak „tanulnia kell az önismeretet, ember-(gyermek-) ismeretet, a beleélés A pszichológiáját, a komplementer és egyenlőségen (kiemelés - B.A.) alapuló kapcsolatokban megvalósítható befolyásolást." - olvassuk másutt. Vastagh Zoltán tevékenységében elmélet és gyakorlat, teória és empíria, környezet és egyén, tanár és gyerek, fejlődés és fejlesztés sosem vált ketté. Nem volt mégsem reprezentatív pedagógiai krédója, magatartása, írásainak komolysága és a sorok mögül, közül nehezen kiszabaduló egy-egy személyesebb megfogalmazás utal pedagógiai-tanári etikájára: „Az ember önmagáért érzett felelőssége (tetteinek és hibáinak vállalása, valamint a felismert problémák megoldásában való aktív részvétele, adott esetben mások ilyen irányú törekvéseinek támogatása) minden további célunk elérésének alapfeltétele. A maga szintjén felelősséget vállaló egyén (tanuló) törekvéseiben bátorítanunk kell az önálló lépések megtételét, az ismeretek rugalmas kezelését, a tudás többféle módon megvalósított rendszerezését, új, esetleg szokatlan, egyszeri megoldások, nézetek létrejöttét.
Vissza