Fülszöveg
ma magyarországon sok mű jelenik meg, ezekről keveset beszélünk, és nem tudjuk, mit. a szerzők lázasak, a kritikusok önmaguk keresőik, ha most ezen a délutánon csak arról beszélünk, amit a cseresznye és bodza ágai között hoz a szél, hárman leszünk, legfeljebb tízen, lassan megértjük, hogy az irodalom nem példányszám, hanem hármónk dolga, négyőnk, négy nő, négy férfi, három fa és egy lomha dömperé, az újat senki nem érti meg könnyen, a türelem elszánt poétika, s a végeredmény az őszinte semmi.
jó volna, ha az irodalom a szerzőn túl látszana. így próbál nézni vass tibor. ő itt a szerzőn túli szem, ami beláthatatlan távolságokra hord. visz. árad az élete, mint a gyanta, vagy a mazsola, mert abban több avas.
a kritika megélhetősége attól is függ, mit tud a saját környezetéből beépíteni, vass tibor fordítva csinálja, nem az életét viszi a kritikába, hanem a kritikát az életébe, és onnan adja vissza, „tessék, ezt én rágtam meg", fogsora egyedi mintázatot hagy, néhol kilyukasztja az...
Tovább
Fülszöveg
ma magyarországon sok mű jelenik meg, ezekről keveset beszélünk, és nem tudjuk, mit. a szerzők lázasak, a kritikusok önmaguk keresőik, ha most ezen a délutánon csak arról beszélünk, amit a cseresznye és bodza ágai között hoz a szél, hárman leszünk, legfeljebb tízen, lassan megértjük, hogy az irodalom nem példányszám, hanem hármónk dolga, négyőnk, négy nő, négy férfi, három fa és egy lomha dömperé, az újat senki nem érti meg könnyen, a türelem elszánt poétika, s a végeredmény az őszinte semmi.
jó volna, ha az irodalom a szerzőn túl látszana. így próbál nézni vass tibor. ő itt a szerzőn túli szem, ami beláthatatlan távolságokra hord. visz. árad az élete, mint a gyanta, vagy a mazsola, mert abban több avas.
a kritika megélhetősége attól is függ, mit tud a saját környezetéből beépíteni, vass tibor fordítva csinálja, nem az életét viszi a kritikába, hanem a kritikát az életébe, és onnan adja vissza, „tessék, ezt én rágtam meg", fogsora egyedi mintázatot hagy, néhol kilyukasztja az anyagot, de kétségkívül elkészíthető róla a protézise, most ennyit, vagy még annyit, hogy ezzel nincs vége.
Podmaniczky Szilárd
a kritikus a mű utolsó élete, abba már olvasó nem tekint, nem tükör, az olvasó foncsor, nem tükör, a kritikus az szappan, habja a fénybe flörtöl, elég ennyi, néha több se kell. süt a nap, a lábunk megvan, a kezünkkel engedékeny kört írunk.
Vissza