Fülszöveg
Üsse fel ezt a könyvet akármelyik oldalon a "nyájas olvasó"!
Minden sorából Tiszavirágos vagyis hát Kanizsa szeretete, a vele kapcsolatos emlékek olyan elmélyült, aprólékos felidézésére árad, amelyet az írói látásmód mellett csak az olthatatlan honvágy táplálhat. Ebben a filmszerűen megidéző, de mégis önelvű írói látványkezelésben az iránt akár Tolnai Ottó előképének is tekinthetjük. Vass Imrét ennek ellenére néhány évvel ezelőtt jó, ha tízen ismerték nálunk, és ez a helyzet gyökeresen talán csak most változik. Ő is városunk, a Bácska mostoha történelmi idők által örökre szétszórt fiai közül való, akik megtalálhatók minden földrészen, szinte minden országban. Igaz nem itt született, hanem a budapesti Angyalföldön, de tudata itt nyílott ki a világra, szinte minden írói emléke ide köthető, sőt az egész Délvidékhez, Adához, Temerinhez, Újvidékhez, Zomborhoz is, ahol megízlelgette a vidéki újságírók többnyire igen keserű kenyerét, hogy aztán a másik író- és újságíró baráttal, a...
Tovább
Fülszöveg
Üsse fel ezt a könyvet akármelyik oldalon a "nyájas olvasó"!
Minden sorából Tiszavirágos vagyis hát Kanizsa szeretete, a vele kapcsolatos emlékek olyan elmélyült, aprólékos felidézésére árad, amelyet az írói látásmód mellett csak az olthatatlan honvágy táplálhat. Ebben a filmszerűen megidéző, de mégis önelvű írói látványkezelésben az iránt akár Tolnai Ottó előképének is tekinthetjük. Vass Imrét ennek ellenére néhány évvel ezelőtt jó, ha tízen ismerték nálunk, és ez a helyzet gyökeresen talán csak most változik. Ő is városunk, a Bácska mostoha történelmi idők által örökre szétszórt fiai közül való, akik megtalálhatók minden földrészen, szinte minden országban. Igaz nem itt született, hanem a budapesti Angyalföldön, de tudata itt nyílott ki a világra, szinte minden írói emléke ide köthető, sőt az egész Délvidékhez, Adához, Temerinhez, Újvidékhez, Zomborhoz is, ahol megízlelgette a vidéki újságírók többnyire igen keserű kenyerét, hogy aztán a másik író- és újságíró baráttal, a temerini Illés Sándorral együtt, egy időben útrakeljen, anyaországivá integrálódjék.
A helyszínek leírásai, mondjuk így, szinte dühreri pontosságúak, a városháza, az Úri utca, a főtér, Grünfeld háza, a Lungovics-ház kapualja minden. Ezenközben olvasóként azt folyamatosan érzékeljük, hogy, reájuk az író nem mikroszkópon, hanem teleszkópon át tekint már, valójában a pontosan rögzített emléküket vitte el magával sokféle vízözönbe, mint Noé és életet, élővilágot bibliai bárkájában.
Vissza