Vásott tarisznya (dedikált példány)

Fülszöveg

A jelek szerint későn érő típus vagyok: nyugdíjasként írtam meg első szépirodalmi "zsengémet". Úgy mondják: "aki bírja - csinálja, aki már nem bírja, hanem csak tudja - ír róla..." Hát ilyen alapon jutottam el a novella-írásig.
Nyolcvanegy esztendeje láttam meg a napvilágot egy mecseki erdészházban, a család elsőszülöttjeként. A négy testvér fele erdészeti, fele pedagógiai pályát választott. Az elemi iskola negyedik osztályát az ötödik - osztatlan - falusi iskolában fejeztem be, Pécsett a Piusban voltam gimnazista és ott érettségiztem, majd 1953-ban Sopronban kaptam meg erdőmérnöki oklevelemet. Szakmai munkámat a baranyai erdőkben kezdtem, a nógrádiakban folytattam. A volt Ipolyvidéki EFAG főmérnökeként mentem nyugdíjba 21 esztendeje, óvodavezető nejemmel egy napon.
Gyermekeink már rég' a saját lábukon állnak: lányom Tolnában pedagógus, fiam meg itthon, a Palócföld fővárosában faipari mérnök, vagyis a mi almáink sem estek messze a fájuktól... Még nem tudom, négy fiúunokám melyike akasztja vállára a tarisznyámat, de bízom benne: lesz rá jelentkező!
Nekem az erdő jelentette a teljes életet, benne a munkával, a vaddal, a vadászattal. Szerencsésnek mondhatom magam: egész életemben az volt a munkám és a kenyerem, ami a kedvtelésem és kevéske kalácsom.
A vadásztarisznyám ma már üres... hacsak nem számítom a sarkokban, varratoknál megbújt madárlátta morzsákat. Ezekből "tálalok fel" most néhányat s ennyiből kell az olvasónak eldöntenie: mennyi maradt bennem a fegyverforgató vadászból, mennyi alakult át tollforgatóvá... Vissza