Előszó
A hívek templomból kijövet félkörbe sorakoztak s halk beszélgetés közt várták a papot. Istentisztelet után a cinteremben áldást szoktak mondani egymásra: a pap a hívekre, a hívek a papra.
Odabent a zsoltár fölszárnyalt még egyszer, aztán halkuló csapkodással belehullt a templom csöndjébe.
Csép tiszteletes, fehérszakállú, derültarcú öreg kilépett a templomból. Mögötte csoszogóléptű, idősebb emberek, balján frissenserkedt bajuszú, sugár, barnaszög ifjú a nemes úrfiak viseletében.
Megállottak a félkör nyitott szélén, a pap lassú méltósággal összevonta palástját válla körül, meghordozta tekintetét a gyülekezeten. A férfiak levették süvegüket, az asszonyok ajkukhoz emelték virágjaikat ... az áldás igéi felcsendültek.
Amen után a pap az ifjú vállára tette kezét s megvidult hangon szólt:
- És most örvendezzünk teljes szívvel, kedves híveim, mert ime a mi testvérünk, Koncz Miklós, megtért mi közénk, szülötte földjére. Kérjük Isten segedelmét, hogy a tudományt, amit három esztendőn át külső országokban szerzett, fordíthassa nemzetének, szentegyházának s a mi kicsiny városunknak előmenetelére. Isten hozta!
Szálas, csontos ember-vált ki a gyülekezetből:
Zsakó István presbiter.
Vissza