Vásártér

Fülszöveg

A Vásártéren idősebb férfiak gyülekeznek az istentiszteletre. Van, aki /| a csendőrlaktanya felől érkezik, van, aki a zsidó temető irányából, de A X jönnek lassan a közeli házakból is. Közéjük tart kezében görbebottal az én nagyapám is.
- Adjon Isten jó napot! - köszön a beszélgetőkre, és megemeli fején a kalapot.
- Fogadja meg az Isten! - válaszol az öreg Gacsályi valamennyiük nevében. Valaki cigarettára gyújt, s miután az elhasznált gyufaszálat a skatulya feneke alá igazítja, a bezárt gyufásdoboz ábráját a többi elé tartja.
- Ehin van, ni. Még itt is azt írja, hogy má' negyven éve itt vágynák.
Az emberek a gyufásdoboz címkéjére figyelnek. Azon egy stilizált hadihajó sötét árnyképe látható, amelynek erősen hangsúlyozott reflektorfényében rohamra indul a felajzott tömeg. De nem is annyira ez a fontos, hanem a két kiemelt évszám: 1917-1957.
- Nekem osztán ne beszéljen ilyen marhaságot - szól felindultan a vén Gál Józsi. - Hát tud maga számolni? Miótátul vagyunk mi oroszok? Ami... Tovább

Fülszöveg

A Vásártéren idősebb férfiak gyülekeznek az istentiszteletre. Van, aki /| a csendőrlaktanya felől érkezik, van, aki a zsidó temető irányából, de A X jönnek lassan a közeli házakból is. Közéjük tart kezében görbebottal az én nagyapám is.
- Adjon Isten jó napot! - köszön a beszélgetőkre, és megemeli fején a kalapot.
- Fogadja meg az Isten! - válaszol az öreg Gacsályi valamennyiük nevében. Valaki cigarettára gyújt, s miután az elhasznált gyufaszálat a skatulya feneke alá igazítja, a bezárt gyufásdoboz ábráját a többi elé tartja.
- Ehin van, ni. Még itt is azt írja, hogy má' negyven éve itt vágynák.
Az emberek a gyufásdoboz címkéjére figyelnek. Azon egy stilizált hadihajó sötét árnyképe látható, amelynek erősen hangsúlyozott reflektorfényében rohamra indul a felajzott tömeg. De nem is annyira ez a fontos, hanem a két kiemelt évszám: 1917-1957.
- Nekem osztán ne beszéljen ilyen marhaságot - szól felindultan a vén Gál Józsi. - Hát tud maga számolni? Miótátul vagyunk mi oroszok? Ami oda van írva, az nem miránk tartozik, hanem a Szovjetországra. Ott, igen, negyven éve, hogy hatalomhoz kerültek, de nekünk még csak tizenkét éve ülnek a nyakunkon.
- Maga erre azt mondja, hogy csak? - hördül fel hirtelen az öreg Gacsályi. -Ezek tizenkét év alatt felforgatták a fél világot, elvették mindenünköt! De nemcsak bennünköt. Ezek Amerikát is az orránál fogva vezetik, mer' ezek olyan okosok!
- Méghogy okosok - veszi vissza a vén Gál a szót. - Na, maga nekem ilyet má' ne állétson! Vótam én Oroszba, sajnos, de én okos orosszal éppúgy nem tanál-koztam, mint ahogy ződ lúval se! Egy pár száz lelkes faluba' építettünk egy hatalmas tehenistállót, az egész nyarat ott tőtöttük. Ott annyi liba vót, hogy fehérlett tüllük az egész határ, a talut meg a pihét csakúgy hordta a szél, de nem vót annyi eszük, hogy összeszedjék, ellenben a tyúknak leszedték a tollát, azt tömték a párnába. De méghogy a tyúknak! A kokast is megtépték, szinte rossz vót ránézni, olyan undorító vót azzal a két hosszú lábával. Hát a szerencsétlennek kukorékolni nem vót kedve, nemhogy petélni! Hát lehet ezektül jót várni? Máris több kárt csináltak, mint valamikor a tatárok, és csak a Jóisten tudná megmondani, hogy mi minden vár még ránk!
- Igazad van - kapcsolódik be a vitába az én nagyapám. - Azt valóba' csak az Isten tudja, hogy minek kűtte a nyakunkra, és meddig tartsa még itt üköt. Hanem, ahogy a tatár meg a török se maradt itt örökre, ezek is majd csak elmennek eccer. De annyit azér' már most megmondhatok, hogy nem mink fogjuk üköt kiföstölni. Arra mink már nem vagyunk képesek. Egyedül csak az égben lakó jó Atyánk igazíthassa úgy a világot, hogy mink eztet még megérjük.
Nagyapám szavaira a férfiak szapora bólogatásba fogtak, s a toronyban pont ekkor szólalt meg a harmadik. Ez pedig - ki merné kétségbe vonni? - egyértelműen a Jóisten bólintása volt.
.1 r
íiíFS
HtíJf < ,11 ¦¦r, IM I; I,' '
,i -f I ¦¦
'^ir'i'V'v:

mm u i
l,!, M , ! ¦ I
íVi r / i ¦ I-'' ¦ ' í Ml,' I I 1 Í; i
j
1 I ! I
1 I r I
i
llHW'it ÍV'-''v^^^

Vári Fábián László önéletrajzi regénye az ötvenes-hatvanas évek kárpátaljai magyar közösségébe, az ugocsai Tiszaújlakra vezeti vissza olvasóját, ahol mind otthonosabban kezdi érezni magát a berendezkedő szovjet állam. A Vásártér, az egykori híres országos vásárok helyszíne egyre inkább leépülő környezetével már csak az utcabeli gyerekek és az oda kicsapott barmok birtoka. A második világháború és a sztálini megtorlások veszteségeiből még fel sem ocsúdó, megfélemlített, hangját hallatni sem merő magyar lakosság tehetetlenül szemléli a hagyományos értékek felszámolására és az etnikai beolvasztásra irányuló hatalmi törekvéseket, ám pasz-szív ellenállásukat az egészséges közösségi ösztön - a nyelvhez, a valláshoz és a nemzethez való ragaszkodás - szinte kifogástalanul működteti. Ez a közeg tárul fel egy élénk észjárású, elevenen szemlélődő, érzékeny kisfiú szemszögéből, aki előtt a megismerni vágyott világ a felnőttek megnyilatkozásai, elszólásai és emlékezései által telítődik meg tartalommal, s ezáltal formálódnak fokozatosan jellemmé az események résztvevői. Tőlük tanulja meg alkalmazni a bizalom, a tartózkodás és hallgatás íratlan szabályait, ők szembesítik a mindennapi küzdelmek valós súlyával, környezete és családja emberi esendőségeivel, melyek - miközben az idill elmúlását hordozzák magukkal - a főszereplő eredendő gyermeki nyitottságát mentális elzárkózássá változtatják. A korrajz a közelmúltba visszavezető egyes fejezetrészekkel válik teljes egységgé, amely során a fél évszázaddal korábban megismert szereplők életének későbbi alakulása, beteljesedő emberi sorsa törvényszerűen alakul megrázóan egyetemes érvényűvé. Vissza