Vásárhelyi tárlat

Előszó

Sokat írtak már mostanában arról, hogy képzőművészeti életünk se korlátozódik kizárólag Budapestre. A tájjellegű alkotótevékenység nem ritka ma hazánkban, az élet valóságának természetes következménye, hiszen a környezet, a lakóhely, az otthon, a szülőföld közvetlen befolyást gyakorol minden érző, érzékelő, gondolkodó ember kedélyére, szemléletmódjára. Az e fajta befolyás még az egységesedő szocialista társadalmon belül is differenciálódást eredményez, helyi szokásokat alakít ki, valamiféle lokálpatriotizmusban jelentkezik. A főváros primátusa bármennyire vitathatatlan volt is Magyarország kulturális viszonyainak elmúlt hatvan-nyolcvan esztendejében, egyes vidékek mégis csak sajátos ízzel, hanghordozással szóltak bele művészetünk, irodalmunk nemzeti sajátosságainak kibontakozásába. Ennek a többszólamú nemzeti jellegzetességnek eleven hagyományai vannak, amely hagyományok az egyes művészek egyéniségén, élményanyagán keresztül a legközvetlenebbül hatnak mai művelődési állapotainkra is. Igaz, ebben a természetes decentralizálódásban előbbre tartunk mint az adminisztratív decentralizálásban, mert a szellemi önerőhöz egyes vidéki művészcsoportunk még nem kapta meg az ügyviteli önállóságot. Budapest nehezen szokik le a gyámkodásról, pedig tudomásul kell vennie, hogy esztétikai kategóriáink is országos kiterjedésűekké válnak, egyik-másik országrészünk vagy távolabbi városunk művészi produkcióinak számbavétele nélkül már aligha lehet nyilatkozni össznemzeti értékekről. Hogy ez mennyire így van, azt regionális kiállításaink folyton emelkedő művészi színvonala is bizonyítja. Ma már a képzőművészeti közélet számottevő gócpontjának számít Miskolc, Hódmezővásárhely, Szolnok, Pécs, de folytathatnók a felsorolást Szeged, Tata, Debrecen, Kecskemét, Székesfehérvár, Szombathely, Kaposvár, Veszprém, Salgótarján stb. említésével. A képzőművészet vidéki centrumai közül a legtöbbet Miskolc és Hódmezővásárhely hallat magáról, az előbbi az ország ipari arculatát tükrözi inkább, Vásárhelyt a paraszti világ kifejezőjeként emlegetik. A két pólus története, hatása is eltér egymástól, bár semmilyen megnyilatkozásában se fedezhető fel antagonizmus. Vissza