Vásárhely helye a magyar népi kultúra fejlődésében

Előszó

Részlet a könyvből:
Tanulmányunkat kezdjük meg egy álláspont leszögezésével: „A lokális társadalmi csoportok vonatkozásában előre kell bocsátanunk, hogy a kevés kora- és késő-középkori helyben lakó csoportoknál sem lehet közvetlenül folyamatosságról beszélni, hiszen az évszázadok alatt is állandó migráció, lakosságcsere önmagában is jelentékeny, de egy bizonyos tudományosan igazolható közvetettség ilyenkor is fennáll, néha máig kiható érvénnyel. A másik előrebocsátandó s a népesség helyben maradását jelző fogalom a török hódoltságra nézve: a nagy- és kisrelictum fogalma: az előbbi rendszerint olyan fejlett nagymezővárosokra vonatkozik, mint Cegléd, Nagykőrös, Kecskemét, Szeged, Debrecen stb., s azt fejezi ki, hogy a táj egy pontján a szétvert és szétszéledt lakosság a helyben maradók mellé tömörülhetett, megmaradt, paraszti életét - esetleg a korhoz képest magasabb szinten is - továbbélhette, s irányadóvá lett egy nagyobb táj maradvány-lakosságának, a török utáni rekonstrukció folyamán pedig kulturális normát jelenthetett. A kisrelictum ugyanez néhány község vagy kistáj vonatkozásában, szerény keretek közt, amit sokszor egy-egy nagyrelictum hatósugara is átível (ilyen pl. Szigetszentmiklós, Makád, Dunapataj, a Tolna megyei Sárköz valamennyi faluja stb.")1 Vásárhely helyét településeink, néprajzi csoportjaink között úgy tudjuk meghatározni, ha felismerjük az elmúlt évszázadokban megnyilvánult jellegét tartalmi súlya szerint, a termelőerők és termelési viszonyok változásának figyelembe vételével. Vissza