II. József császár kora Magyarországban I-II.

Előszó

MEGÁLLJ, KI VAGY?
Vén emberek beszélték el nékem ezt a történetet, érdemes öregeknek emlékezete hordozta a franczia hadjáraton harmincz éves hosszú békén, zajos vármegyegyűléseken nevezetes országgyűléseken keresztül, magam is régen czipelem: sem az 1848-diki forradalom alatt nem vesztettem el, sem tizenkét évi bolondító állapotok nem szitálták ki fejemből; de már tovább nem hurczolom, elmondom jámbor igyekezetű olvasóknak, kik még vannak kevesen olyan hitűek, hogy a buzgón olvasgató magyar ember, mikor könyvet olvas, másodmagával van: az ilyeneknek bátran elmondhatom, azok szeretik és el is akarják hinni. Légyen üdvösségük az ő hitük, és légyen ragadós az a nyavalya országszerte, ettől nem halunk meg, sőt meg merek esküdni, hogy ha megérnénk, hogy minden magyar ember olvasna: egyszerre kétannyian volnánk.
Igaz hivőimet visszavezetem II. József császárnak korába, bevezetem őket Becskerek városába, a legúribb lakba, melynek minden ablaka nagyon világos az éjnek idején. A nagy világosságnál ha betekintenénk az ablakon, elbámulnánk az emberfejeken, értem, a férfiakén. Minden fejnek volt hátul egy nyele, mint a serpenyőnek, a fej megvolt mártva lisztben, s azt hinnénk, hogy az érdemes molnárczéh tartja lakozását, s a maga mesterségét nyilvánvalóképen vallván, a lisztet használta hajkenőnek. Mégis nem akarván olvasóimat elámítani, sietve megmondom, hogy akkoriban volt dísze a copfnak és hajpornak, s őseink megadták magukat a világ járásának. Vissza