Előszó
DR. GERLE GYÖRGY
A MTA Településtudományi Bizottsága és a MUT által 1974. október 10-én fenti címen megrendezett egésznapos vitaülés a hazai településtudomány és városépítési gyakorlat szempontjából egyaránt jelentős állomásnak tekinthető. Bár a rendezőség által megvitatásra javasolt rendkívül széles és sokrétű problematika eleve kizárta annak a lehetőségét, hogy a résztvevők a témakörbe tartozó minden fontosabb kérdést felvessenek és minden vonatkozásban megvitassanak, ez a viszonylag szűkre szabott időtartam is lehetőséget nyújtott arra, hogy a rendezvény egy-egy példával, vagy megállapítással rávilágítson a legproblematikusabb területekre. így - a kitűzött célnak megfelelően — eléggé jól érzékelhető kép állott össze a gazdaságossági szemléletnek a városépítés gyakorlatában tapasztalható helyzetéről, színvonaláról. Minthogy a vitaindító előadások és a hozzászólások szövegét a MUT a maga tájékoztató közleményeiben ki fogja adni, itt — az elhangzottak rövidített ismétlése helyett — inkább az azokból levonható, általánosabb jellegű következtetéseket foglalom össze, legfeljebb — ahol az indokolt — néhány felvetett példával alátámasztva. Ennek bevezetéseként azonban a vitára kitűzött három fő problémát a következőkben idézem:
— a városépítés komplex költségtényezői;
— a műszaki alternatívák gazdasági következményei városépítésben;
— a létesítési (beruházási, építési) és a fenntartási (városgazdasági, városüzemeltetési, tatarozási, felújítási stb.) ráfordítások közötti összefüggések.
Az egyébként igen értékes — minden vonatkozásban alapos szakértelmet, gazdag tapasztalatokat és a téma iránt tanúsított lelkesedést egyaránt tükröző — megnyilatkozások egyik kérdésre sem adtak a téma lezárásának tekinthető választ, hanem — miközben utat mutattak azok megválaszolásának lehetőségeire — elsősorban azokra a nehézségekre mutattak rá, amelyek ez idő szerint még akadályozzák a gyakorlatban is már hasznosítható állásfoglalások kialakítását. Tulajdonképpen azt juttatták kifejezésre, hogy a városépítésben — amely közvetlenül és közvetve nemzeti jövedelmünk felhalmozási értékhányadának évről évre a legnagyobb részét igénybe veszi — a gazdaságosság szemlélete és gyakorlati figyelembevétele még „gyermekcipőben jár”. Ebben persze döntő szerepet játszik, hogy ezen a területen a gazdaságosság objektív mérlegelése objektíve a legbonyolultabb gazdaságtudományi problémák közé tartozik, amelyet még világviszonylatban sem oldottak meg kielégítő mértékben. Ugyanakkor azonban felmerült egy sor olyan probléma is, amelyek megoldása tekintetében már ma is több lehetőségünk van az előrehaladásra, mint ahogyan azt a gyakorlatunk tükrözi.
Ami a tematika első kérdését illeti: tulajdonképpen még csak kísérletek történtek a városépítés valamennyi költségtényezőjének összeállítására, és azoknak komplex módon való értékelésére, szintetizálására. A gyakorlat lényegében leegyszerűsíti a problémát egyes kisebb városépítési elemek: épületek és egyéb építmények, út- és közműszakaszok, vagy legfeljebb egy-egy beruházás-ügyviteli szempontból egységesen kezelt lakó- vagy ipartelep sajátos „belső” gazdaságosságának vizsgálatára. Ez önmagában persze szükséges, de megközelítőleg sem elégséges ahhoz, hogy gazdaságos települések alakuljanak ki. A település funkcióinak gazdaságossága szempontjából annak szerkezete, területeinek felhasználási és beépítési módja, valamint regionális, országos — néha nemzetközi — kapcsolatai éppoly jelentősek mint maguk a létesítmények, ill. kisebb vagy nagyobb létesítményi együttesek.
A gazdaságosság tényezőinek teljessége és azok komplex szintézise azonban rendszerint ezeknél a részvizsgálatoknál sem érvényesül. A leggyakoribb eset: kizárólag a beruházás során ráfordításra kerülő költségek kimutatása, aminek szerves tartozékaként sem azt nem veszik figyelembe, hogy a vélt pillanatnyi megtakarítások mikor és milyen mértékben fogják megnövelni az üzemeltetés, ill. fenntartás folyamatos ráfordításait, sem pedig azt, hogy egyes — a rendeltetés szempontjából jelentős — műveletek vagy létesítményi részek elhagyása viszonylag rövid időn belül szükségessé teszi azok pótlólagos elkészítését — sokkal nagyobb ráfordítás árán. Tömeges lakásépítkezéseinknél szinte gyakorlattá vált, hogy a beruházás átvételétől számított 2—3 éven belül egész sor épületszerkezetet: szőnyegpadlókat, tapétákat, épületgépészeti berendezéseket stb. ismételten el kell készíteni — már a fenntartás terhére — holott nyilvánvalóan megtakarított (vagy selejt) beruházási hányadrészről van szó, de a szükségszerű egyszeri ráfordítás sokszorosáért felújítva — vagy inkább: „megújítva”. A jelenlegi ismereteink szerint értékkategóriában nem mérhető — de humán, ill. szociális szempontból igen lényeges — környezetegészségügyi, település-közérzeti, esztétikai követelmények kielégítettségének vizsgálata csak mint „figyelemreméltó szempont” szerepel az ezek megfelelő színvonalának biztosításához szükséges beruházási ráfordításokkal szemben, ami rendszerint a vélt gazdaságosság irányába tereli a döntést, holott már eléggé bőséges ismeretekkel rendelkezünk a humán szempontok háttérbe szorulásának pénzügyi következményeiről, éspedig különösen az urbanizációs ártalmak folytán kieső munkaórák, egészségügyi kiadások, a létesítmények időállóságának csökkenése és korróziós károk formájában.
Vissza