Előszó
Részlet:
"A második világháború befejeztével, hazánk felszabadulásával nagyarányú társadalmi, szociális átalakulás kezdődött: az ország a szocialista fejlődés útjára lépett. Az elmúlt negyedszázad — a felszabadulás előtti időszak és a háborús pusztítások nehéz örökségei ellenére — a társadalmi-politikai-szociális, és gazdasági-műszaki fejlődés terén — ezen belül a városodás-városépítés fejlődésében is — jelentős eredményeket hozott.
A múlt öröksége az ország agrárjellege, iparunk fejletlensége és egészségtelen területi koncentrálódása. Örökség a felszabadulás előtt kialakult települési rend is aránytalanságaival, fejletlen városhálózatával. A közel két és fél milliós fővárosi agglomeráció és az alig pár ezer lakosú kisvárosok, a kertes, laza agrárvárosok és a zsúfolt, tömör ipari városok, a tízezer lakosú óriásfalvak és a pár száz lakosú törpefalvak, a zárt rendszerű falusi települések és a szórt tanyarendszerű községek, a fejlett, évszázados múltra visszatekintő városias dunántúli tájak és a szinte város nélküli alföldi települési tájak ellentmondásai és feszültségei jellemezték az örökölt magyarországi települési rendet.
A városhálózat sem volt mentes az ellentmondásoktól: a világvárosi szintű főváros és a századforduló színvonalán szinte megmerevedett provinciális, helyenként óriási kiterjedésű falusias vagy tanyás beépítésű burokkal körülvett városaink közti feszültségtől. A minden kényelemmel, utakkal, közművekkel ellátott, egészséges, kerti környezetben fekvő villanegyedek és az egészségtelen bérkaszárnya, barakk-, sőt barlangtelepek, utak és közmű nélküli területek közti ellentét jellemezte legtöbb városunkat. A tömegközlekedés teljes hiánya vagy elégtelensége, az ipari és a lakónegyedek keveredése, a levegő szennyezettsége súlyos teherként nehezedett rájuk. Mindehhez járult a világháború pusztítása, amely fővárosunkban volt a legnagyobb mérvű, de számos szép dunántúli városunk, Székesfehérvár, Győr, Szombathely is nagyarányú pusztulást szenvedett.
A felszabadulás utáni nagy társadalmi-gazdasági átalakulás, az erőteljes iparosítás, amely a decentralizálás elvét követte, elősegítette a vidék ipari fejlődését. Az iparosítás, valamint a mezőgazdaság kollektivizálása (szocialista nagyüzemek: állami gazdaságok és termelőszövetkezetek kiépítése) magával hozta a népesség foglalkozás szerinti átrétegeződését. Magyarország nemzeti jövedelmének 97,3%-át a szocialista szektor adja; 56%-át az ipar, 22%-át a mezőgazdaság képezi (1966. évi adatok). Ennek megfelelően a lakosság foglalkozás szerinti megoszlásában jelentős strukturális változások következtek be: 1930 és 1967 között a mező- gazdasági dolgozók aránya 61%-ról 30,9%-ra csökkent, az iparban és építőiparban 16%-ról 38,8%-ra és a tercier szektorban pedig (közlekedés, kereskedelem, egyéb) 23%-ról 30,3%-ra nőtt a foglalkoztatottak aránya. Ezzel a nagyarányú strukturális változással az ipari települések, elsősorban a városok lakosságának növekedése nem tudott lépést tartani: 1960-ban több mint 600 000 ember (a dolgozók 12%-a) dolgozott lakóhelyén kívül. A mezőgazdaság szocialista átszervezésének befejezése nem jelentette még a tanyai rendszer felszámolását: közel 1,5 millió ember él külterületen, részben tanyákon, részben mezőgazdasági üzemi majorokban. Ezek az adatok arról tanúskodnak, hogy a népgazdaságban és a lakosság foglalkozásában végbement alapvető változásokat a városodási folyamat ellenére (a városi népesség aránya 1949 és 1970 között 37%-ról 46% fölé emelkedett) nem követték a település rendjében kívánt változások. Ez nem is volt lehetséges, míg a műszaki-gazdasági feltételek nem voltak elégségesek.
Kétségtelen, hogy az elmúlt 25 évben igen jelentős lakás- és kommunális építkezés folyt. A felépített lakások száma ma már meghaladja az évi 70 000-et, ami azt jelenti, hogy az ország lakásállományának mind jelentősebb része kicserélődik. A lakáshelyzet ennek ellenére még nem megnyugtató: a több mint 3 milliós állomány 62%-a egyszobás, és 40%-a több mint ötven éves, a vidéki városokban lakóknak mindössze 43%-a részesül a közműves vízellátásban, 30%-a csatornázásban (a fővárosban a lakásállománynak 80%-a van bekapcsolva a közműjellegű vízellátásba, 75%-a a csatornázásba). Jelenleg komoly erőfeszítések folynak a lakás- és közműépítés volumenének jelentős emelésére már a negyedik ötéves terv időszakában.
A magyar városépítés és országépítés a felszabadulás utáni első években a háborús károk rend behozására, az út- és vasútforgalom helyreállítására irányult. Hamarosan megindult az új lakóházcsoportok, lakótelepek létesítése is a nagyvárosok külső területein, ipari-, és bányavidékeken, teljesen új felfogás szerint, igényes, jó felkészültségű állami építkezések formájában. Az 50-es évek legelején az iparosítással együtt kezdődött meg az új városok és lakótelepek építése. Az új városok, illetve városi jellegű települések szabad területen, esetleg egy kisebb falusi településhez csatlakozva, vagy ráépülve, új ipari létesítményekhez kapcsolódóan épültek. így épült fel, illetve épül : Dunaújváros egy hatalmas vasmű mellett, Kazincbarcika és Tiszaszederkény új vegyiműveknél, Komló, Oroszlány, Uj-Tatabánya, Várpalota a fejlődő szénbányászat új települései, Ajka és Almásfüzitő a bauxit feldolgozó üzemek mellett.
Ezekben az új városokban általában korszerű városépítési törekvések érvényesülnek. Ez vonatkozik ésszerű területfelhasználásukra, átgondolt úthálózati rendszerükre, fejlett közintézményellátásukra, magasfokú közművesítésükre, zöldterületben feloldott beépítésükre stb. Sajnálatos azonban, hogy az új magyar városok arculata helyenként elmosódik, városközpontjainak kialakítása többnyire még csak tervekben mutatható meg. A meglevő városok fejlesztése során komoly ellentmondások keletkeztek a belső és külső városrészek között. A századforduló idején kiépült és mindinkább avuló, sőt még háborús sérüléseiből sem teljesen felgyógyult városközponti részek és a városok peremén korszerű igénnyel épülő lakótelepek közötti ellentét elsősorban Budapesten szembetűnő. Ugyanez az ellentét jelentkezett Pécsett (délnyugati városrész), Szegeden (Odessza), Miskolcon (Diósgyőr, Selyemrét, Szentpéterkapu), Veszprémben (Hóvirág lakótelep) és számos más városunkban is. Az új beépítés lakóterületi jellegével gyakran a város morfológiai és esztétikai egyensúlyának felbontását is eredményezte. A városok egésze reorganizációjának szükségessége most már elkerülhetetlen. Az elmúlt évtizedek megteremtették a fejlettebb, gépesítésen és előgyártáson alapuló építőipart. Azonban mind élesebb — világszerte — az építőipar nagyüzemi termelése és az igények differenciáltsága közötti ellentét. Az olyan igények, mint a flexibilitás, a környezethez való alkalmazkodás, a város egyéni jellegének érvényesítése: ma még többnyire megoldásra váró feladatok..."
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal