Város - tér - vízió

Előszó

Lukoviczky Endre művészetét, és különösképpen legújabb munkáit tekintve a XX. század neveltje. Azé a fokról-fokra kiterebélyesedő, és nem csupán a festészetre kiterjedő egyetemes művészeti áramlaté, amely a tér meghódítása címén a század első évtizedében a kubizmussal vette kezdetet. Ez a napjainkig ívelő áramlat első klasszikus tisztaságú szakaszához alig egy-másfél évtizeddel később a szuprematizmusban és a konstruktivizmusban érkezett el. Annyi évtized távlatából visszatekintve sem feledhető, hogy Malevics - igaz művészhez méltóan - az általa a tudományos felfedezésekkel egyenrangúnak tekintetett szuprematizmusban festői érzékenységének különleges jelentőségű megnyilatkozását látta. Monográfusa, Larissa A. Zsadova ilyen értelemben írta korszakfordulóként számon tartott festményéről, a „Fekete négyzet fehéren"-ről az alábbiakat:
Vajon nem kelt-e egy koncentrált feszültséggel teljes térérzést? A fekete felület a fehéren áll nyilván, amely a maga erőteljes ellentétével téri végtelenség érzetét kelti fel. amely a fekete négyzet kivágásában - a feneketlen homály „ablakaként" - hasadékot nyit, szokásos képzeteinkkel éles ellentétben, már amennyire vissza lehet adni a teret egy festményen, például egy enteriőr vagy egy tájkép mélység hatásánál a tárgyak megfelelő perspektivikus kicsinyítésével vagy nagyításával, fény-, levegő- és színperspektívával.
A Malevics köré csoportosuló művészek - mint ismeretes - egy újszerű téri gondolkodás egész rendszerét, a szuprematizmus legkülönbözőbb változatait dolgozták ki. Ez a hol „irracionálisnak" (El Liszitszkij), hol kozmikusnak nevezett térben való gondolkodás nemcsak a kor képzőművészeinek képzeletét termékenyítette meg. hanem a század második felére is kihatóan - előrelendítette az építészeti és a tudományos gondolkodást is. Leszűkítve a témát - a jelenségek kétdimenziós megjelenítését tekintve - úgy is fogalmazhatunk: a vizuális pszichológia (Kepes György, Rudolf Arnheim) a kísérletek garmadával igazolta, hogy a szuprematista gyakorlat és elmélet nagyban hozzájárult a beidegzett perspektivikus kötöttségektől mentes térben való látás törvényszerűségeinek tisztázásához.
Lukoviczky Endre festészete módszerességét tekintve ezekben a század elejéig visszanyúló törekvésekben gyökerezik. A tér megszállottja ő, természetes könnyedséggel mozog egy földi nehézkedéstől mentes határtalan közegben, egyetlen gondja, hogy minél tágabb és mélyebb tér benyomását keltse képeivel a szemlélőben. Már képeihez készített skiccei is azt sugallják, hogy a síkokkal és hasábokkal megjelenített téri helyzetek egy folyamatos nézőpontváltás kikristályosodásai, amelyek eredményeként az adott térhelyzet újabb és újabb rejtelmeibe pillanthatunk be. Ez a térben való kötetlen mozgás ad teret - festményein - végül is monumentális megjelenésűvé fokozza. Újabb képeinek másik alapvonását ebben a sajátos monumentalitásban kereshetjük, ez adja meg festészetének egyéni ízét. Vissza