Vadásztörténetek és mesék felnőtt gyerekeknek, a természet rajongóinak

Előszó

Nemrég valaki megkérdezte tőlem, mi a kedvenc időtöltésem? Azt válaszoltam, a fotózás, a természetjárás, a természetfotózás. Nemsokára rádöbbentem arra, hogy ez így nem igaz. Ez a kijelentés pontosításra szorul. A természetfotózás, különösen a kezdetek kezdetén, egyáltalán nem volt számomra hobbi. Ellenkezőleg: súlyos feladatot jelentett és mindenekfelett egy bolondéria eszköze volt.
A hatvanas évek elején meglehetősen nyomott lelkiállapotba kerültem. Akkorra érett be mindannak eredménye, amit a világtörténelem és hazai változata 1940 és 1960 között polgárainak felkínált; az a menü megfeküdte lelkünket, zsigereinket egyaránt.
A válaszom erre a lelkiállapotra az elkülönülés, a szeparáció volt. Igen sok ember választotta ezt a megoldást ösztönösen, kapcsolatainak megszakításával, baráti körének megritkításával, magányba vagy szűk családi körbe történő visszahúzódással. Az emberek jórészt elveszítették a legfontosabbat, ami az emberi társadalom létrejöttében és fenntartásában szerepet játszik: az egymás iránti bizalmat.
A magam részéről hátat akartam fordítani az emberi közösségnek, ki akartam lépni az emberi társadalomból. Vissza akartam térni a természethez, melyet békésnek, szeretettel és harmóniával telinek hittem. Ne gondolják, hogy ez végiggondolt gondolat és elhatározás volt. Egyáltalán nem. Túlnyomóan tudattalan attitűdről, tendenciáról, késztetésről volt szó, egy óhajról, elrejtve mélyen a lélekben. Mindig is szerettem hegyet mászni, feloldódni, megújulni az anyatermészet ölén. Ezzel egyidejűleg a gyógyírt is megtaláltam, éppen a természetfotózásban.
Mit is "akartam" valójában?
Része kívántam lenni a vadak világának, sokkal inkább, mint az emberi társadalomnak. Köztük akartam barátokat szerezni, kommunikálni velük, s mindenekelőtt azt szerettem volna elérni, hogy barátjuknak tekintsenek, ne pedig ellenfelüknek.
Szép kis bolondéria, nemde?
Hogyan is működött mindez a valóságban?
Kettős életet éltem. A hétköznapok során orvosként dolgoztam, apaként egzisztáltam, de türelmetlenül vártam a hétvégét, amikor is eltűntem. Ha valaki megkérdezte: merre jártál, mit csináltál?, a felelet ez volt: az erdőt jártam, fényképeztem. És ez így igaz is volt - részben. Életemnek ez a másik része is valójában két részből tevődött össze. Az egyik része valóságos volt. Én voltam az, aki a hegyeket mászta, aki az erdőket járta és fényképeket készített. Másrészről életemnek ez a része kirándulás, utazás volt egy másik világba, a fantáziák birodalmába.
Régóta tudom, hogy ez mélységes regressziónak felelt meg, melyben visszatértem a korai gyerekkorba, annak gyerekes fantázia-játékához. A gyerek ugyanis nagyon jól ismeri a határt fantáziavilága és a valóság között, soha nem téveszti ólcet össze. így voltam ezzel én is. Csendes és ártalmatlan „őrület" volt és maradt mindvégig. Vissza

Fülszöveg

A mintegy százharminc természetfotót tartalmazó fotóalbum négy részből áll.
I. Bevezető gyanánt. (Hobbi, vagy valami más.) Egy szenvedély és kedvtelés lélektani hátterét kívánja bemutatni, rávilágítva arra, hogy az emberi tevékenységnek milyen sokféle motivációja lehetséges egyidejűleg.
II. Két, líraian megrajzolt meserészlet mutatja be az erdő és a nádas világának életét, különbözőségét mindazoknak, akik szeretik a természetet, s azoknak is, akik még csak leendő rajongói.
III. Valóságosan átélt vadászkalandok történetei, ahogy azt vadászok, erdészek, a nádi világ emberei, természetjárók évezredek óta elmondják egymásnak. Tíz rövid epizódot mesélek el kalandjaimból: az Éden időszakát, amikor még nem tett az ember annyi kárt a természetben, amennyit manapság. Hírt szeretnék adni gímszarvasok, dámvadak, muflonok, vaddisznók, őzek életének egy-egy általam jellemzőnek és érdekesnek tartott eseményéről. A fényképfelvételeken pedig rajtuk kívül a madárvilág tagjainak egy-egy emlékezetes megnyilvánulását kívántam megörökíteni. Ez nem mindig sikerült: több az emlék, mint a kép, pláne a jó kép. Az olvasó megismerkedhet kócsaggal, gémekkel, bakcsóval, bíbiccel, nagygodával, nádi rigóval, cserregő nádi poszátával, kékbeggyel, vércsével, ölyvvel és társaikkal, ha másként nem is, csupán egy rövid bemutatkozó „kézszorítás" erejéig. Megismerésükhöz amúgy ugyanannyi idő szükséges, amennyi bármelyikünk párjának, barátjának megismeréséhez: egy élet is kevés hozzá.
IV. Fotóalbum. Képeit annak reményében készítettem, hogy mindannyiunkban segítenek tudatosítani értékeink megóvásának szükségességét, felelősségét. Vissza