Vak bottyán/Esze Tamás/A hegyaljai kuruc felkelés 1697-ben

Előszó

Vak Bottyán:
Részlet a könyvből:
HARCOK A TÖRÖK ELLEN
A Rákóczi-szabadságharc második esztendejében egy ősz, öreg katona jelent meg a kuruc táborban. A fejedelem ismervén vitézi hírét, tábornokává nevezte ki, a szegénylegények pedig igen örvendeztek azon, hogy a híres törökverő hős is a szabadságharc ügye mellé állott. Ki volt ez az öreg harcos? Az elkövetkezendő években számos hősi csatával tette halhatatlanná nevét, de életének elmúlt hatvan esztendejét csak a néphagyomány színes szálaiból s a krónikák ködös emlékezéseiből szőhetjük meg. Ezekből a homályos adatokból is a török ellen küzdő magyar nép nagyszerű hőse bontakozik ki. A kép nem teljes, de ismerete elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy a kuruc szabadságharc hősi tábornokának nagy alakját megértsük.
A XVII. század második felében az érsekújvári várat is megszállta a török. Mehmet aga török katonái innen fosztogatták, zsarolták a Garam-menti s Vág-vidéki községek lakosait. A 60-as évek közepén ezek a szegény jobbágyok sokáig beszéltek arról a furcsa esetről, mely az egyik vásár idején történt az újvári várban. Délidőben, mikor a főtéren a legnagyobb volt a vásáros sokadalom, imára készültek a mohamedánok. Az előimádkozó dervis már ki is jött a minaret erkélyére, hogy elkiáltsa az imát. Pár perc múlva a dervis mögött egy parasztruhás ember tűnt fel, derékon kapta őt s Mohamed szolgája a következő pillanatban szétvetett tagokkal repült le az elképedt törökök közé. Mindenki az összezúzott dervis körül tolongott. Ki volt a vakmerő tettes? Senkinek sem jutott eszébe utána nézni. Csak jó idő múlva ütötték meg a lármadobot. A bátor vitéz ekkor már a kapa felé futott. Hiába való volt minden buzgalom, futkosás és kiáltozás!

Esze Tamás:
Részlet a könyvből:
"ZOKOGÓ SÍRÁSSAL SÍRHATSZ MAGYAR NEMZET"
Népünk emlékezetében kevés esemény hagyott olyan mély nyomot, mint a kurucmozgalom. Az a majd félszázad, melyet ez a mozgalom betölt, 1666-tól, a Wesselényi-összeesküvéstől 1711-ig, a szatmári békéig terjed.
Több mint száz esztendő keserű tapasztalatai után a nemzet legjobbjai a 17. század közepe táján ráeszméltek arra, hogy Bécs az országot csak védőbástyának használja a Habsburg-birodalom biztosítására s igazi célja: a nemzetet megfosztani még megmaradt politikai függetlenségétől és egyre nagyobb mértékben kiterjeszteni rá a gyarmati kizsákmányolást. Ez a felismerés teljes világossággal először Zrínyi Miklósban, a török háborúk legnagyobb hősében születik meg Erdély bukása és a vasvári béke megkötése után. A bécsi udvar - a szentgotthárdi győzelem ellenére - 1664-ben átengedi a töröknek Magyarország két legfontosabb várát, a Felvidéket biztosító Érsekújvárt és az Erdélyt őrző Váradot. A vasvári béke igen nagy csalódást okoz a magyarságban, mely azt remélte, hogy a győzelmes hadjárat a törökök kiűzésével fog végződni. Az egész nemzet keserűségének és felháborodásának ad hangot Zrínyi Miklós, amikor fölteszi a kérdést: "Kívánja-é valamikor is - Bécs - a magyarok olyan talpraállását, akitül azután tartani is kelljen?" És erre a kérdésre ő maga így válaszol: " A derekas veszedelmek mind az idegen nemzet által estek." A kuruc politika tehát abból a felismerésből születik meg, hogy a magyar nemzet a Habsburg-uralkodóháztól nem várhat semmi jót, bűn volt odakötni Mohács után országunkat a bécsi udvar szekeréhez. A kurucok célja: visszaszerezni nemzeti függetlenségüket az idegenekkel uralkodó idegen király kezéből.

A hegyaljai kuruc felkelés 1697-ben:
Részlet a könyvből:
"JAJ, VÉGSŐ RONLÁSRA JUTOTT MAGYARORSZÁG!"
Ezekkel a sorokkal kezdi siralmas énekét a 17. század végének ismeretlen költője. Thököly Imre függetlenségi harcának bukása után szomorú idők következtek Magyarország történetében. A korabeli krónikákból, verses elbeszélésekből és feljegyzésekből megdöbbentő kép tárul elénk az 1680-as évek Magyarországáról. 1686-ban, 145 éves török megszállás után felszabadult Buda vára és a török hódítók vereséget vereség után szenvedve, kiszorultak az ország területéről. A régóta várt szabadulás órája mégsem jött el! A török kiűzéséért súlyos árat kellett fizetni: a bécsi abszolutizmus telepedett a magyar nép nyakára. A Habsburg-császári megszállás rettenetes teherként nehezedett az országra. Bármerre is járt az ember, mindenfelé ilyen panaszok ütötték meg a fülét: "az német had, mely igen kietlen nagy pusztaságot tőn..." - vagy: "az rettenetes porciózás, az téli kvartélyozás annyira megrontott, hogy minden marhánkbul kipusztultunk..." A korabeliek szomorú élményeket rögzítettek naplóikban. Csányi János soproni polgár pl. így írt: "A Rába-közét két hónap alatt annyira kiélték a katonák, hogy a legtöbb falu üresen maradt; a parasztok elfutottak úgyannyira, hogy a katonákat a Rába-közből Ausztriába kellett küldeni, mivel amott már nem volt mit enniök. Maguk a szegény lakosok kutyáikat, macskáikat is kénytelenek voltak megenni éhségökben." Vissza