A véges nap

Előszó

Bevezető sorokat írni a Vári Attila első kötetéhez majdnem annyit jelent, mint előszóval látni el - a húszéveseket. A húszéveseket, akiket mi, kétszer- és háromszor-húszévesek sokszor nem értünk meg, akikkel kapcsolatosan nemegyszer végletes ítéleteket mondunk, akikben olyannyira szeretnők megtalálni egykori magunkat, és akiknek a jövőjéért éppen úgy aggódunk, mint annak idején a miénkért aggódtak az akkori negyven-hatvanévesek.
Nem bürokratikus, születési év, sorozási korosztály szerinti megfontolás miatt "teszem meg" Vári Attilát egy nemzedék irodalmi képviselőjévé. Egyszerűen arról van szó, hogy Vári a mai húszévesek problémáival vívódik csaknem minden írásában, az ő szemszögükből látja a világot, az ő megoldásra váró kérdéseikre keres vagy vár feleletet. A felszabadulás utáni romániai magyar prózában nem jelentkezett fiatal író, aki ennyire a maga nemzedékének irodalmi exponense lett volna. Talán ezzel magyarázható, hogy írásai nagy részével az olvasó mindmostanáig nem találkozott irodalmi sajtónkban. Ez a hol nyeglének, hol fennhéjázóan tudálékosnak, modernkedőnek, néha pimaszul magabiztosnak tűnő hang - mindjárt első hallásra visszatetszést válthatott vagy váltott ki a szerkesztőben, ha nem figyelt fel mindjárt az írások egyik legnagyobb értékére: a keresetlen, nyers őszinteségre. A kiadó szerkesztőjének és a bevezető írójának sokkal könnyebb a dolga, mint a folyóiratok szerkesztőjének volt: egy csokorban olvashatja Vári írásainak javát, teljesebb képet alkothat magának arról, hogy tulajdonképpen - mit is akar ez a fiatalember.
A Felmentés - a kötet első és legjelentősebb írásának bevezető soraiban az író maga fogalmazza meg célkitűzéseit: "Sok mindent akarok elmondani. Az életérzésemet és a csalódásokat, a vívódást, és azt, hogy meg akarjuk találni a helyünket. Sok. Nagyon sok. De megpróbálom." Vissza