Előszó
Részlet a könyvből:
"Van valami, amire rég készültünk, hogy majd szót kell róla ejteni, de mostanáig tologattuk magunk előtt. Nem azért, mert nem fontos, nem azért, mert kerülgetni kéne, nem...
Tovább
Előszó
Részlet a könyvből:
"Van valami, amire rég készültünk, hogy majd szót kell róla ejteni, de mostanáig tologattuk magunk előtt. Nem azért, mert nem fontos, nem azért, mert kerülgetni kéne, nem azért, mert egyszerűbb hallgatni, mint magyarázatot fogalmazni. Csupán arra vártunk, hogy eljöjjön az ideje. Most eljött.
A szerkesztő, a kiadó, aki emlékiratok, visszaemlékezések közlésére vállalkozik, számíthat arra, hogy olykor érzékeny pontokra tapint. Van, hogy ügyetlenségből, teljesen akaratlanul, észre sem veszi, máskor meg tudván tudva. A VÁRhelyben folytatásokban közölt emlékiratot illetően kezdettől fogva kaptunk észrevételeket - dicsérőt is, bírálót is -, de ezekre nem mindig volt jó alkalmunk válaszolni, az álláspontunkat, elveinket kifejteni. Természetesen nem olyan szimpla ügyekre gondolunk, mint például annak a tisztázása, pontosítása, hogy valamelyik esztendőben állt-e már (vagy még) egy szóba hozott épület, vagy hogy ki melyik temetőben nyugszik. Ezek, ki emlékszik jól és ki rosszul. Az emlékezet gyakran csúfot űz az emberrel, még olyasmikhez kötődően is, amik pedig évtizedekig álltak mozdulatlanul és változatlanul ezrek orra előtt: elég csak azokra a vitákra utalnunk, amik e szám képeslapjainak válogatása során nem is egy épülettel, városrésszel kapcsolatban zajlottak a lapokat nézegetők körében. Hogyne adna akkor okot vitára, ellenkezésre, néha tiltakozásra az eseményekre való emlékezése. Elröppenő szavak, egy pillanatig tartó mozdulatok, gesztusok idéződnek föl a messzi múltból. Események, helyzetek, melyek más-más nyomokat hagytak a "történetek" szereplőiben. Vagy nem hagytak semmilyent. S akkor szerintük nem csak hogy nem úgy volt, hanem az egész egyáltalán nem is volt. Az indulat vagy a felejtés párája homályosítja az emlékezet tükrét."
Vissza