A magyar népzenekutatás

Előszó

Részlet a könyvből:
A népzene, anyagának természete szerint a néprajz többi ágától aránylag legkönnyebben elkülöníthető s kutatása is a különleges követelményeknek megfelelően a többi néprajzi szakcsoporttól meglehetősen függetlenül történik.
Nem így van azonban magában a néphagyományban. A népzene is épúgy összefonódik a népélet más megnyilvánulásaival, mint az összes többi néprajzi jelenség. A népi dallam csak a tánczenében jelenik meg önállóan, egyébként mindig együtt él szövegével. A változatképződés, a továbbadás és más életmegnyilvánulások alig vizsgálhatók elkülönítve, csak dallamra és szövegre vonatkozólag. A ritmus problémáinál pedig nem is összefonódásról van szó, hanem olyan jelenségről, mely mind a két körbe szervesen beletartozik s mégis egységes fogalom. Ugyanúgy nehezen választható el a hangszerek esetében a tárgyi Vonatkozás a szellemi, zenei résztől. A tánc, ünnepi szokások, énekes játékok területén is együtt jelenik meg a zene a néphitnek, dramatikus cselekménynek és a népköltészetnek elemeivel. Ezeknek vizsgálata a tudományok határterületeinek természete szerint mindig megkívánja, hogy túllépjük szakcsoportunk határait és több tudományszak felől világítsuk meg a kérdést. Ez azonban nem terjeszti ki az illető tudomány illetékességét az ilyen jelenségek teljes egészére. A népzenei vizsgálat is tehát csak addig terjed, ameddig szempontja zenei és vizsgálandó tárgya zenei anyag. A zenei anyag pedig lehet i. maga a zene : dallam, ritmus, harmónia ; 2. a zenélés eszköze : hangszer, énekhang, ezeknek problémái, a hangszer használata, készítése (ez is zenei képzettséggel vizsgálandó !), az énekkultúra stb.; 3. a zenélő személye és viszonya a zenéhez ; a nép zenei tudata, tudása, zenei élete. Vissza