Új Szántás 1947. december

Előszó

Részlet:

A közbülső királyfi
Elnöki megnyitó az Országos Szabadművelődési Tanács teljes ülésén

Már nem emlékszem rá egész pontosan, olvastam-e valahol, vagy hallottam (az ember sokat olvas és sokfélét hall, mire évei felszaporodnak), elég az hozzá, hogy megsajnáltatta velem valaki a mesebeli király középső legényfiát. Mert egyéni sorsa van a legnagyobbnak is, a legkisebbiknek is. A legnagyobbik nem szólítja öreganyjának a vasorrú bábát s ő látja kárát, ha nem cselekedte, a legfiatalabbik öreganyjának szólítja és szerencséje, hogy annak szólította. De a középső királyfiúnak a sorsa olvastára vagy hallatára elfog a halálos unalom mindenkit, mert az lépésről-lépésre, szórul-szóra, fordulatról-fordulatra kópiája annak, ami a bátyját érte, amit az csinált és amit mondott. Rosszul jár, akár a bátyja, de mi szánakozás helyett fásultságot érzünk és egykedvű kézlegyintésünkkel nyugtázzuk, hogy így is történhetik, ilyennek is kell lenni, így kerek a föld.
Az az érzésem, mélyen tisztelt Tanács, hogy hasonló hangulatban könyökölünk neki második hivatalos megállónk tudomásulvennivalóinak. Tavaly még lehettünk kíváncsiak rá, hogy indul egy valójában vadonatúj munka, mik a tapasztalatai, milyen természetűek a nehézségei annak a kis csapatnak, mely motorjául szolgált. De mi lehet a mondanivalója a középső királyfinak, a második munkaesztendőnek? Tudtunkkal rendkívüli események nem tarkították, a folytatás tizenkét hónapjának hétköznapi egyformaságát (különben is rövidebb időszak volt e némi túlzással esztendőnek nevezett csonka tartam tizenkét hónapnál.) Ne legyünk igazságtalanok. A hétköznapok egyformasága közelről és tárgyilagosan nézve: magának az életnek a folyása, tehát igazi mivolta szerint lélekzetelállító, libabőröztető, szívszorító és szívtágító, szenzációs soha nem volt, soha többet nem ismétlődő csudálatos jelenségek és tünemények látszatra szeszélyes, igazában törvényigazoló szövevénye. Vissza