Előszó
Részlet a könyvből:
"I. FEJEZETECSKE
Egy furcsa ötlet különös módon születik meg. De ez nem fontos, mert elfogadják. Megnyugodhatunk tehát: lesz létjogosultsága a második fejezetnek is
- É-hes - va-gyok!
E tömör mondatot Kiss Tibor már negyedszer üvöltötte. Nyugodtan, minden szégyenkezés nélkül tehette, mert itt rajta kívül senki nem értette, mit mond.
- Éhes vagyok! Az istenit neki, éhen döglök, ha nem zabálok valamit! - ordította, ám a járókelők még csak rá sem figyeltek.
Az utca zaja elnyomta a kiáltást. De ha néma csend lett volna, akkor is csak értetlenül bámultak volna rá. „Ugyan mit ordítozik ez valami érthetetlen nyelven?" - kérdezték volna. Itt ugyanis senki nem tudott magyarul.
Merthát miért is beszélték volna ezt a távoli nyelvet egy amerikai nagyvárosban?
És mert senki nem állt meg, senki nem kérdezte meg: mi baja, ezért roppant egyedül érezte magát. Annyira egyedül, hogy nem törődve a járókelők tömegével, térdreesett, öszszetette két kezét és mormolni kezdett:
- Jövel Jézus, légy vendégünk. Áldd meg, amit adtál nékünk.
Eszébe jutott gyermekkora. Akkor tanulta ezt, és azóta sem imádkozta."
Vissza