Varázslat kertje

Fülszöveg

Jöttem abból a tekintélyes osztályból, amelyet Móra Ferenc - korának demagógjait bölcs gúnnyal utánozva - "nemzetfönntartó elem"-nek hívott. Tolla nyomán ez a hamis-szép kisgazdamítosz ugyancsak megtépázódott, de istenigazából a történelem tépázta meg. Én akkor nőttem fel, amikor szülőosztályom a végóráit élte, 1949-ben már akarva-nem akarva látnom kellett, hogy töredezik a "független pógárember" világképe, új látomás szorít helyet magának, mégpedig hatalmas fegyverekkel, fölényének és erejének biztos tudatában. Ifjúkorom legnagyobb élménye ez, bennem is az értelem és az érzelem harcolt egymással: nagy mértékben az egész parasztság megvívta, sőt vívja ma is ezt a harcot. Így lettem érzékeny a "már nem és még nem" dilemmájába szorított hősök iránt - talán, mert nekem is nehéz volt a döntés. A végső elintézés kényelmét ezután is megtagadom magamtól: egyrészt, hogy magas fokon tartsam felelősségérzetem és így jobban hasznára legyek koromnak, másrészt írói-művészi megfontolásból nem akarok a dráma iránti fogékonyságomról lemondani. További munkám lényegének is a szorongatott emberek küzdelmét látom: hogyan vágják ki magukat a bekerítettségből a mást és jobbat ígérő napfényre. Ez gyakran bukással is jár, mint nem egy novellám hősével megtörténik - de nem végső bukások ezek, inkább azt mondanám: nehéz sebeket kaptak az önismeretért vívott harcban. Az átmeneti korok nagy megterhelést rónak az egyén lelkére, tudatára, a régi és az új csatája az egyes embereken belül is folyik, s gyakran önmaga ellenfele is lesz, megkóstolja a nemesebb skizofrénia kínjait. Olykor gyanútlanul, felkészületlenül sodródnak e hősök bizonyos helyzetekbe, de ott - ha gyarló módon is - helyt kell állniok. Útjukat nem vágom el, csak az elkerülhetetlen infernó köreit járom meg velük.
Ez a kötet szűken méri a közvetlen vidámságot, sőt, látszólag hajlik a komorságra. De az igazi "optimizmus" mélyebben búvik meg, az ember küzdelmeiben, amely több gyönyörűséggel jár, mint egy látványosan megrendezett majális. Vissza